3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Térképen, hol volt az utóbbi időben gond a szülészeti ellátásokkal. Szakértők szerint a szakemberhiány az oka, hogy eközben átalakítás előtt állnak a szülészetek.

Jelentős átalakítást tervez a Belügyminisztérium a magyarországi szülészeti ellátásban. Az erről szóló márciusi kormányrendelet még a szakmát is meglepte. Olyan szülészeteket hoznának létre, ahová csak komplikációmentes várandósság esetén kerülhetnének be a nők.

A tervek szerint a szülészeti ellátás eddigi II. és III. szintje mellé hozná be az alacsonyabb, I. szintet is az országban. Ezekben az úgynevezett családias jellegű, akár 5 ágyas kórházi szülőotthonokban nem lenne koraszülött intenzív, sem neonatológus, azaz újszülöttgyógyász, újszülött-szakápoló, aneszteziológus, vagyis altatóorvos és intenzív terápiás orvos sem állna 24 órában rendelkezésre – ha mégis szükség lenne rájuk, 30 percen belül elérhetőnek lennének. (A II. szint biztosítaná a komplikáltabb szülések levezetését, míg a III. szinten a koraszülött-ellátás is rendelkezésre állna).

Az alább látható térképre helyeztük a közel két éves "termést". Rákattintva a vármegyékre, látható, hogy hol történtek leállások ezidő alatt. Tegyük hozzá: a szülészeti ellátási zavarok mellett a kórházakban szinte minden héten számos szakrendelés és fekvőbeteg-ellátás probléma adódik, tehát ez csak a jéghegy csúcsa.

Szakemberek szerint ennek hátterében nem feltétlenül az egészségügyi reform, hanem az immár érzékletesen nagy szakemberhiány áll.

Tény, hogy jelenleg 20-25 ezer szakápoló hiányzik a rendszerből, a szülésznők pedig sokszor az anyagi megbecsülés hiánya miatt kénytelenek felmondani. Míg a szülész-nőgyógyász szakorvosok egyötöde 2022 májusáig nem írta alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, ezért azóta nagyjából még egyszer ennyien, vagyis 20-25 ezren távoztak az állami egészségügyből. Emiatt a legtöbb kórházban kritikussá vált a helyzet a szülészeteken, mert olyan kevés szakorvos maradt. Mindeközben hiába húzós a magánkórházakban szülni, mégis egyre többen választják a fizetős ellátást.  

Ezt bizonyítja, hogy a megszorító intézkedéseknek és az egészségügyben tapasztalható szakemberhiánynak köszönhetően a főváros tíz legnagyobb szülészete közül ma már három magánkórházban működik: a TritonLife, a Maternity és a Duna Medical Center – mutat rá a Válaszonline cikke.

Kunetz Zsombor egészségpolitikai szakértő viszont azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy „a rendelettervezetet nemcsak az orvoshiány szülte, hanem elképzelhető, hogy azon magánszolgáltatók lobbija is, akik eddig nem tudtak szüléseket vállalni a minimumfeltételek hiánya miatt, azonban ezen feltételek jelentős csökkentésével már képesek lesznek rá”.

Ha Ön is kíváncsi, hány alkalommal és hol állt le szülészeti ellátás 2022 közepétől 2024 közepéig, akkor a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor.hu-n IDE KATTINTVA olvashatja el a cikket. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG