3p

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: 2026. január 1-től egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után jövőre pedig már havi nettó 20 ezer forint kedvezmény vehető igénybe.

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél. Újdonság, hogy aki a két-, három-, illetve négy- vagy többgyermekes édesanyaként szja-mentességre is jogosult, összevont adóelőleg-nyilatkozatot is leadhat a munkáltatójának, kifizetőjének, amelyben a családi adókedvezményt, járulékkedvezményt és a rá vonatkozó „anyakedvezmény” figyelembevételét egyszerre kérheti – írja a Nemzeti Adó és Vámhivatal.

A családi kedvezmények keretösszege – a családi jövedelem függvényében – akár az szja-mentesség mellett is igénybe vehető. Több lehetőség is van a kedvezmények érvényesítésére, a két-, három-, illetve négy vagy többgyerekes édesanyának is lehet olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, illetve a családi kedvezményből az szja-mentesség miatt fennmaradó rész családi járulékkedvezményként is igényelhető. Ha az anya valamennyi adóalapját lenullázta, a családi kedvezményt az édesapa is érvényesítheti. A NAV honlapján minden információ megtalálható, a hivatal gyakorlati kérdésekkel és válaszokkal is segíti a különböző kedvezmények igénybevételét.

Januártól nem csak a családi adókedvezmény emelkedik, életbe lép a harminc év alatti anyák teljes szja-mentessége, és a negyven év alatti kétgyermekes anyák is belépnek az szja-mentes körbe.

A családi kedvezmény duplázása két fázisban valósul meg, 2025. július 1-jén első lépésként az 50 százalékos emelés hatására egy gyermek után havi nettó 15 ezer, két gyermek esetén gyermekenként havi 30 ezer, míg három vagy több gyermeknél gyermekenként havi 49 500 forintra emelkedett az összeg. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak utáni kedvezmény 2025. július 1-jén havonta 5 ezer forinttal emelkedett, 2026. január 1-jével pedig újabb 5 ezer forinttal nő, így már havi nettó 20 ezer forint vehető igénybe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG