2p
A hídfelújítás miatt 2020 tavaszáig nélkülöznünk kell.

Szinte napról napra változott a sajtóban az az időtartam, ami alatt a Lánchidat felújítják. Most az Index próbálta a tisztázni a kérdést: a Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint "a kivitelezés tervezett átfutási ideje két és fél évre tehető", eddig lesz lezárva a forgalom elől.

A lap szerint jó eséllyel szeptembertől kezdődik majd a munka, miután lefolytatják a közbeszerezési eljárást. Az újjáépítés 22,33 milliárd forintba kerül és ez lesz benne:

  • a közúti pályalemez teljes elbontását és újjáépítését,
  • mindkét oldalon a gyalogos járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését,
  • a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét,
  • a gyalogos korlátok műemléki felújítását,
  • a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését,
  • a Duna-meder szükség szerinti rendezését,
  • a hídfőkben lévő gyalogos aluljárók szélesített átépítését,
  • a hídfő lépcsőinek átépítését,
  • a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.

A Váralagút és a Clark Ádám tér is megújul: kerékpársávot festenek fel az alagúti úttestre, kisebb lesz a körforgalom és több helyük lesz a gyalogosoknak. A Lánchíd hídfője felőli oldalra új gyalogátkelőhely kerül, ezzel a teljes Clark Ádám tér mind a négy negyede átjárhatóvá válik. A pesti hídfőnél teljesen új aluljárórendszert építenek - írják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG