2p
Ugyan néhány helyen még kialakulhat kisebb zápor, de nem kell tartanunk jelentősebb csapadéktól kedden.

Európa-szerte többfelé találunk magas és alacsony nyomású központokat, amelyek így a kontinensen igen változatos időjárási képet alakítanak ki - közölte előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Erre érdemes készülni holnap

Magyarországon éjszaka nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és kedden a Dunántúlon már többórás napsütésre számíthatunk, de keleten késő délutánig erősen felhős tájak is lesznek.

Hétfő estig még többfelé várható záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás is. Éjjel a Dunántúlon csökken a csapadékhajlam, de a Dunától keletre és a déli határvidéken reggelig még előfordul zápor, zivatar.

Kedden az ország nagy részén már nem valószínű csapadék, de főleg a keleti területeken késő délutánig még kialakulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar is. Az északi, északnyugati szél estére mérséklődik, majd kedden a Dunántúl nagy részén és a Tiszántúlon ismét megerősödik. Emellett zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 23 és 27 fok között várható.

Nyaralsz? Ilyen időd lesz Európában

Anticiklon nyúlik be az Ibériai-félsziget fölé, így ott jellemzően derült, felhőmentes az időjárás. A hőmérséklet Portugáliában és Spanyolországban az ilyenkor megszokott körül alakul: délutánonként nagy területen 30 fok köré melegszik fel a levegő.

Szintén anticiklon található Skandinávia északi része és a Kelet-európai síkság déli része felett. Ennek köszönhetően Kelet-Európában nagyjából a Moszkvától délre eső területeken is 30 fok közelében tetőzik a hőmérséklet, ugyanakkor az északabbi területeken egy hidegfront mögött jelentősen lehűlt a levegő.

Emellett egy hullámzó frontrendszer húzódik Norvégiától a Baltikumon keresztül egészen Olaszországig. A frontrendszer mentén sok helyen erősen felhős, illetve borult az ég, többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. A Kárpát-medence időjárását eleinte még hidegfront, majd a nyugat felől benyúló anticiklon alakítja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 14:31
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció – jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
Közérdekű Több mint 1000 milliárd forintos Eximbank-ügyek miatt tett feljelentést a gazdasági tárca
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:12
Négy nagy összegű finanszírozási ügyletben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, miután az állami tulajdonú Eximbank átvilágítása során gyanús körülményeket és gyenge biztosítékokat azonosítottak – közölte a szaktárca.
Közérdekű Kapitány István leváltotta Paks 2 vezérigazgatóját
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:45
Felmentette tisztségéből Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető délután be is mutatta utódját.
Közérdekű Csökken az állami cégvezetők bére, feljelentés az EXIM Bank gyanús ügyeiben – ez történt a kormányszóvivőin
Sipos Ildikó | 2026. július 23. 16:04
3,6 millió forint lesz a bérplafon, többek között ez is kiderült a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.  
Közérdekű Kiderült, mekkora megtakarítással lép le Sulyok Tamás a színről
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:30
Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozata szerint a volt köztársasági elnöknek továbbra sincs autója vagy nagy értékű ingósága, ugyanakkor öt ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel, valamint több mint 77 millió forintos megtakarítással állampapírban, kötvényekben, NYESZ-en és bankszámlán.
Közérdekű Magyar Péter áfamentességet jelentett be a vényköteles gyógyszerekre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:55
Az intézkedés szeptemer 1-től lesz érvényes.
Közérdekű Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:35
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) üdvözölte a magyarországi sajtószabadság helyreállítására tett első lépéseket, ugyanakkor arra figyelmeztette a Magyar-kormányt: a valódi reform nem merülhet ki személycserékben és gyors intézkedésekben, és nem fordulhat elő, hogy az egyik párt médiakontrollját egyszerűen egy másiké váltsa fel.
Közérdekű Nemzetbiztonsági kérdések merültek fel Szijjártó Péter BYD-pozíciója miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:26
A volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
Közérdekű Nem áll le a törvénygyár – ezekről szavazhatnak jövő héten
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:36
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 
Közérdekű Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 20:28
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG