2p

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében egy kisfilmet is közzétett, ami segít a legfontosabb teendőkben. 

Majd azt írják, hogy már elérhetőek a tavalyi évben szerzett jövedelmeket tartalmazó szja-bevallási tervezetek. A dokumentumot az eSZJA-oldalon nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra.

Lényeges, hogy a tervezet csak a NAV rendelkezésére álló adatokat tartalmazza, így azoknak, akik tavaly elfelejtettek nyilatkozni munkáltatójuknak a nekik járó kedvezményről, vagy más okból nem érvényesítettek kedvezményt év közben, ahhoz, hogy megkapják a visszajáró adót, ki kell egészíteni a szükséges sorokkal a bevallásukat.

A gyermekes szülők például a bevallásban igénybe vehetik a családi kedvezményt, és a négy vagy többgyermekes anyáknak, októbertől pedig a három gyermekes anyáknak teljes szja-mentesség jár. Kedvezményt kaphatnak a 30 év alatti anyák, a tartós betegséggel élők, illetve az első házasok is.

A NAV most közzétett videója a családi adókedvezmény utólagos, adóbevallásban igényelt érvényesítését mutatja be. A kiegészítéssel pedig nem érdemes megvárni a május 20-át, a bevallási határidő legvégét, mert a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja ki a visszajáró összeget.

Az szja-bevallás kiegészítése alapesetben nem érinti a 25 év alattiakat, illetve a csecsemőgondozási, a gyermekgondozási vagy az örökbefogadói díjban részesülőket. Az ő kedvezményeiket ugyanis a munkáltató automatikusan figyelembe veszi, és rögtön érvényesíti is a fizetésükben, ezért azt a tervezet is tartalmazza.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
Közérdekű Tízezer vélemény érkezett: Magyar Péter szerint 95 százalék támogatja a 12 éves képviselői plafont
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 19:48
Már tízezer észrevétel érkezett az alaptörvény tervezett módosításához, és ezek döntő többsége támogatja a parlamenti képviselői mandátumok időkorlátját – erről számolt be Magyar Péter, aki szerint a javaslat régóta szerepel a Tisza programjában.
Közérdekű „A védett ár pazarlásra ösztönöz, nem takarékosságra” – sztrájkot hirdettek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:37
Tiltakozó akcióval és országos sztrájkkal üzentek a független benzinkutak, amelyek szerint az üzemanyagár-szabályozás súlyos veszteségeket és jogbizonytalanságot okozott a szektorban.
Közérdekű Drágul a fővárosi taxizás augusztustól
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:05
A Fővárosi Közgyűlés módosította a taxirendeletet, amelynek értelmében augusztustól jelentősen nőnek a fővárosi taxis árak, az emelést pedig inflációval és költségnövekedéssel indokolták.
Közérdekű Radikális döntés Budapesten: eltűnhet a plakátok kétharmada
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:35
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján jelentősen visszavághatják a budapesti reklámfelületek számát, több ezer plakáthely megszüntetésével és az óriásplakátok betiltásával.
Közérdekű A hétvégére is védett ár alatt maradnak az üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 14:49
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára szombattól nem változik, így az országos átlagárak továbbra is a védett árszint alatt alakulnak, a szabályozás hivatalos kivezetése azonban még nem történt meg.
Közérdekű Megjött a hőség, és vele a villanyszámla is: ennyibe kerül a klíma egy napra
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 14:25
A hirtelen beköszöntött nyári hőség nemcsak a klímák használatát növelte, hanem az okosvezérlési funkciók iránti keresletet is. A Daikin Onecta alkalmazás adatai szerint a hűtési igény napok alatt többszörösére nőtt, miközben egy átlagos kánikulai nap klímahasználata nagyjából 105–200 forintba kerülhetett.
Közérdekű A Vidéki Prókátor szerint félreérthetően jelent meg a sajtóban Orbán Viktor letartóztatásának ügye
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:43
A korábban Vidéki Prókátor néven ismert Fülöp Botond ügyvéd szerint téves értelmezésre adhatnak okot azok a sajtóhírek, amelyek azt sugallják, hogy a sértettek jogi képviselője Orbán Viktor letartóztatását indítványozta. A jogász arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen indítványt a bíróság felé kizárólag az ügyészség terjeszthet elő.
Közérdekű Átalakul a külügy: Orbán Anita nagy bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:30
A Külügyminisztérium 37 misszióvezetőt rendel haza – jelentette be Orbán Anita a Facebook-oldalán.
Közérdekű Új képviselők ültek be a Fővárosi Közgyűlésbe
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 10:42
A Fidesz-KDNP és a Tisza Párt pótolta hiányzó fővárosi képviselőit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG