2p

Erről rendelkezik egy friss kormányrendelet.

A kormány döntött arról, hogy tíz lélegeztetőgépet adományoz a NATO járványügyi célalapja számára - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból. Egyúttal felhívta Pintér Sándor belügyminisztert, valamint Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy intézkedjen arról, az Országos Kórházi Főigazgatóság átadja a szóban forgó lélegeztetőgépeket. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek pedig azt szabta a feladatául, hogy biztosítsa az életmentő készülékek Ukrajnába szállítását és azok átadását a kijelölt vevőknek.

Ukrajnába már másodszor szállítunk. Fotó: MTI
Ukrajnába már másodszor szállítunk. Fotó: MTI

A kormány a koronavírus-járvány kitörését követően, 2020 tavaszán összesen 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt, összesen mintegy 300 milliárd forintért, miközben Orbán Viktor úgy vélte, a legrosszabb esetben is csak 8 ezerre lesz szükség. Így nem meglepő, hogy később ennyiben jelölték meg a stratégiai készletet. Ehhez képest az e tekintetben eddig csúcsot jelentő napon, idén március 30-án 1529-en voltak lélegeztetőgépen. Nem véletlen, hogy a kormány már tavaly októberben kiadta a nagyköveteknek, hogy mérjék fel, van-e igény lélegeztetőgépekre, két hónapja pedig rendeletben írta elő a 8 ezer darabban meghatározott stratégiai készlet feletti mennyiség értékesítését. 

Nyélbe ütött üzletről egyelőre nem érkezett hír, arról ellenben igen, hogy az elmúlt közel egy évben a kormány egyre-másra adott ingyen lélegeztetőgépeket külföldi országoknak:

  • tavaly júliusban Kirgizisztán 20 életmentő készüléket kapott grátisz,
  • októberben Csehország 150-et,
  • novemberben 100 érkezett a Vajdaságba,
  • idén februárban 10 Szlovákiába. 

Ukrajnába nem a mostani lesz az első adomány, idén januárban már 50 lélegeztetőgép jutott el oda a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG