3p

A családi kedvezmény és a családi járulékkedvezmény a családi jövedelem függvényében akár az utolsó fillérig igénybe vehető.

A családi kedvezmény és a családi járulékkedvezmény a családi jövedelem függvényében akár az utolsó fillérig igénybe vehető a háromgyermekes anyák szja-mentessége mellett is, hiszen az édesanyának is lehet olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, illetve a családi kedvezményből az szja-mentesség miatt fennmaradó rész családi járulékkedvezményként is igényelhető. Ha az anya valamennyi adóalapját lenullázta, a családi kedvezményt az édesapa is érvényesítheti – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóalap-kedvezmények lényege, hogy csökkentik annak a jövedelemnek az összegét, amely után adót kell fizetni. Ilyen kedvezmény a családi kedvezmény, a családi járulékkedvezmény, a 25 év alatti fiatalok és a 30 alatti anyák kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, valamint a súlyos fogyatékosság, rokkantság után járó személyi kedvezmény, vagy az első házasoknak járó kedvezmény, sorolta a hatóság és kiemelte: ide tartozik októbertől a háromgyermekes, januártól pedig több lépcsőben a kétgyermekes anyáknak járó teljes szja-mentesség is. 

A háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból. 

Ha a szülők jogosultak három gyerek után családi pótlékra, akkor ezen felül havonta 990 000 forint családi kedvezményt is érvényesíthetnek közösen, ami 148 500 forint adómegtakarítást jelenthet, ha van még az adóalapban olyan jövedelem, amiből az levonható. Amit az anya esetleg már az adóalapjából nem tud családi kedvezményként igénybe venni, azt családi járulékkedvezményként is érvényesítheti. Ha pedig az édesanya szja-mentes, és ezért nincs adója, amiből további kedvezményt tudna érvényesíteni, vagy egyszerűen úgy dönt a család, az édesapa levonhatja a családi kedvezményt a saját adóalapjából, a családi járulékkedvezményt pedig a bére után fizetendő tb-járulékból – ismertette a NAV. 

A háromgyermekes anya munkabére adómentes, de más, nem munkával szerzett jövedelmeire is igénybe tudja venni a családi adókedvezményt és a családi járulékkedvezményt is. 

Ha van például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelme, amelyre nem érvényesíthető a háromgyermekes kedvezmény, akkor abból igénybe veheti a családi kedvezményt. Az érvényesíteni nem tudott családi kedvezmény összegének 15 százalékát pedig családi járulékkedvezményként veheti igénybe a munkabére utáni tb-járulékból. A háromgyerekes anyák kedvezménye egy összegben a jövő évi adóbevallásban, vagy akár már év közben is érvényesíthető, ehhez vagy a munkáltatónál, vagy online az ONYA-ban lehet nyilatkozni, így a kedvezmény már az októberre vonatkozó, november elején érkező fizetésben megjelenhet. 

Hacsak az édesanya az év elején leadott adóelőleg-nyilatkozatában nem jelölte, hogy nem kéri a családi járulékkedvezmény érvényesítését, akkor a munkáltatója a fel nem használt családi kedvezmény 15 százalékával automatikusan csökkenteni fogja a tb-járulékot. Ha azonban januárban nem kérte a családi járulékkedvezményt a munkáltatótól, és októbertől érvényesíti a három gyermeket nevelő anyák kedvezményét, akkor célszerű új adóelőleg-nyilatkozatot tenni, mert így már év közben igénybe tudja venni a családi járulékkedvezményt is – javasolta a NAV.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG