2p

A legutóbb Magyar Péterrel összeszólalkozó sajtófőnök most újabb csörtébe kezdett.

Előremenekülés. Ennyit mondott lényegében az újra Orbán VIktor korábbi kormányfő mellett, a Fidesznél, a párt kommunikációs igazgatójaként tevékenykedő Havasi Bertalan. A korábban Magyasr Péterrel is összeszólalkozó Havasi Bertalan azért ki is bővítette gondolatait az MTI-nek reagálva. Úgy fogalmazott:

„Biró Ferencnek, (az Integritás Hatóság elnökének – a szerk.) az Orbán-kormányt támadó összes nyilatkozata szánalmas előremenekülési kísérlet a saját korrupciós ügye miatt.”

Vádemelés – nyomásgyakorlás

Azzal folytatta, hogy szerinte az Integritás Hatóság elnöke azért vagdalkozik és rágalmaz, mert a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt ellene.

 Az Intergritás Hatóság elnökével a De! Akcióközösség készített interjút. Ebben a szervezet feje beszámolt arról is, hogy hogyan gyakoroltak rá nyomást a Fidesz-kormány idején, amikor bizonyságot nyert, hogy a hivatala valóban ellenőrizni próbálja azt, hogy mire költötték az uniós forrásokat Magyarországon.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Szemérmetlen összeggel nőtt az MCC és társai vagyona tavaly
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:59
Az MCC volt a csúcs, a Mediaworks mögötti alapítvány viszont nem remekelt.
Közérdekű Ez lesz az utolsó? Magyar Péter sejtelmes dolgot súghat Sulyok Tamásnak?
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:09
A miniszterelnök egy interjúban közölte milyen újabb fordulatot vesz kapcsolata a köztársasági elnökkel.
Közérdekű Magyar Péter: hozzájuthatunk az ezermilliárdokhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:32
Történelminek nevezte azt a törvénycsomagot, mely szerinte letöri az Orbán-kormányok alatt látott korrupciót és megtisztítja a közéletet.
Közérdekű Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:25
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
Közérdekű Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:10
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
Közérdekű Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:10
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött arról, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére. Döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Közérdekű Interjú közben hagyta faképnél a műsorvezetőt a tajtékzó Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:20
Az amerikai elnök interjú közben nemes egyszerűséggel felállt és otthagyta az NBC riporterét.
Közérdekű Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:00
Egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt.
Közérdekű Átalakítják a pedagógusok teljesítményének az értékelését
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:45
A jelenlegi rendszer túl sok adminisztrációt igényel, és nem ad valós képet a tanárok munkájáról – írja a kormány. 
Közérdekű Hamarosan kiderül, hogyan készült fel a MÁV a nyári főszezonra
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:50
Június 20-án indul a főszezoni, nyári menetrend. A nyári balatoni közlekedés pedig több vonatot és egyben nagyobb kapacitást is jelent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG