Ma még nem adja meg magát az ország a hónak, de vasárnap több terület is fehérbe borulhat.
Túlnyomóan borult lesz az ég, majd délutántól szakadozik, csökken a felhőzet, estére többnyire kissé felhős idő várható szombaton - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szombat
Sokfelé számíthatunk esőre, főként a hegyekben havas esőre, hóra is, de a Dél-Dunántúlon és északkeleten alacsonyabban is lehet vegyes halmazállapotú csapadék. Délután már csak a Tiszántúlon fordulhat elő csapadék. Az északnyugati szél időnként megerősödik, de délelőtt a Zemplén térségében viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4, +1 fokra hűl le a levegő.
Vasárnap
Változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, néhol hózápor lehet. Az északnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős tájakon kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter
körülbelül 1 órája
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2 órája
-
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
3 órája
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
4 órája
-
Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
4 órája
-
Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
5 órája
Mfor.hu Top24
- Elmaradt a csütörtöki drágulás: behúzta a kéziféket az üzemanyagok ára a hétvégére
- Felmentették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét
- Megvan Paks 2 új vezérigazgatója
- Most kiderül, igazat mondott-e Magyar Péter a benzinárakról
- Kongatja a vészharangot a Fidesz: veszélyben van a hazai üzemanyagellátás
- Azonnali hatállyal bezárják a Mészáros-csoporthoz tartozó oroszlányi hulladékkezelőt
- Kína 14 európai vállalatra vezetett be exporttilalmat az új uniós szankciókra válaszul
Közérdekű
Több mint 1000 milliárd forintos Eximbank-ügyek miatt tett feljelentést a gazdasági tárca
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:12
Négy nagy összegű finanszírozási ügyletben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, miután az állami tulajdonú Eximbank átvilágítása során gyanús körülményeket és gyenge biztosítékokat azonosítottak – közölte a szaktárca.
Közérdekű
Kapitány István leváltotta Paks 2 vezérigazgatóját
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:45
Felmentette tisztségéből Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető délután be is mutatta utódját.
Közérdekű
Csökken az állami cégvezetők bére, feljelentés az EXIM Bank gyanús ügyeiben – ez történt a kormányszóvivőin
Sipos Ildikó | 2026. július 23. 16:04
3,6 millió forint lesz a bérplafon, többek között ez is kiderült a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Közérdekű
Kiderült, mekkora megtakarítással lép le Sulyok Tamás a színről
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:30
Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozata szerint a volt köztársasági elnöknek továbbra sincs autója vagy nagy értékű ingósága, ugyanakkor öt ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel, valamint több mint 77 millió forintos megtakarítással állampapírban, kötvényekben, NYESZ-en és bankszámlán.
Közérdekű
Magyar Péter áfamentességet jelentett be a vényköteles gyógyszerekre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:55
Az intézkedés szeptemer 1-től lesz érvényes.
Közérdekű
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:35
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) üdvözölte a magyarországi sajtószabadság helyreállítására tett első lépéseket, ugyanakkor arra figyelmeztette a Magyar-kormányt: a valódi reform nem merülhet ki személycserékben és gyors intézkedésekben, és nem fordulhat elő, hogy az egyik párt médiakontrollját egyszerűen egy másiké váltsa fel.
Közérdekű
Nemzetbiztonsági kérdések merültek fel Szijjártó Péter BYD-pozíciója miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:26
A volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
Közérdekű
Nem áll le a törvénygyár – ezekről szavazhatnak jövő héten
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:36
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Közérdekű
Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 20:28
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
Közérdekű
Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:05
Bóka János lett a frakcióvezető.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2 órája
Nemzetközi
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Zuhanhatnak a személyi kölcsönök kamatai
11:51
-
Üzemanyagellátás: fontos egyeztetést tartanak hétfőn
11:07
-
Átlépte a 150 ezret az Ausztriában dolgozó magyarok száma
10:10
-
Újabb sztrájk jöhet egy magyarországi gyárban
09:14
-
Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült
05:44
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50
-
Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
2026. július 24. 13:01
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




