Az Útinform jelentése szerint a ma kezdődött havazás miatt a gyorsforgalmú utak, a fő- és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek, egyes helyeken latyakosak, hókásásak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a havazás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon.
Az Útinform honlapján található helyzetjelentés szerint a középső országrészben váltakozó intenzitással havazik, több helyen havas eső esik. A nyugati-délnyugati területeken már inkább a hószállingózás, míg Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében inkább az eső a jellemző. A havazással érintett területeken a frissen lehullott hó mennyisége eléri az 1-4, Baja környékén az 5-10 centimétert.
A gyorsforgalmú utak, a fő és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek, nedvesek, az ország keleti részén vizesek. Elszórtan, főleg Zala, Vas, Baranya Pest és Bács-Kiskun megyében, továbbá Nyékládháza és Polgár környékén latyakos, hókásás a burkolat a fő és mellékutakon.
A látási viszonyok országszerte megfelelőek, csak Vasvár, Zalaegerszeg, Keszthely és Szigetszentmiklós térségében közepesek. Fonyód környékén ködfoltok nehezítik a közlekedést.
Az OKF tájékoztatása szerint az időjárás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon, és elzárt települések sincsenek.
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.

