5p

A Clark Ádám térre hirdetett demonstrációt Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje. Az eseményen több ezren vettek részt kedden kora este.

Gyűlünk a kordon körül, azt hisszük, szellősen leszünk, március első napján csípős a kora este, a legtöbben talán az otthon melegéből követik a háborús eseményeket. Tévedni azonban ennél nagyobbat is lehet, hat órára már több ezren szorongunk a téren. A szerencsésebbek a pici színpaddal szemben találtak helyet, sokan szorulnak azonban a körforgalom felé, esély sincs onnan átjutni a túloldalra.

Negyed hétkor érkezik meg a Márki-Zay Pétert szállító autó. Egyedül száll ki a kocsiból, sehol sem látni Iványi Gábor lelkészt, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökét, aki az est egyik felszólalója lenne. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje eltűnik az egyik sátorban, majd egy alkalmi csatárlánc egyik tagjaként bukkan elő pár perc múlva. Segít a fiataloknak egy közeli furgonba pakolni azokat az adományokat, amelyeket másnap fognak levinni Záhonyba, a magyar-ukrán határra.

A Fő úti Nemzetközi Beruházási Bank épülete Fotó: Jernei Gábor
A Fő úti Nemzetközi Beruházási Bank épülete Fotó: Jernei Gábor

Közben Péterfi Judit, Márki-Zay Péter sajtófőnöke lép a színpadra, talányosan csak annyit mond, Iványi Gábor ugyan elindult a demonstrációra, de sajnos nem tudott ideérni. Az okot nem részletezi, csak remélni tudjuk, nincs semmilyen komolyabb baj.

Beugróként

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője lép a mikrofonhoz.

– Beugró vagyok – mondja. – Egy srác vagyok, aki öt perce még itt élőzött a színpad előtt. Egy srác, aki abban az alaphelyzetben nőtt fel, hogy nem látott maga körül háborút, most pedig reggelenként újból és újból el kell magyarázni a gyerekeinek, hogy mi zajlik Ukrajnában. Ide vezetett Orbán Viktor barátjának, Vlagyimir Putyinnak a politikája. A szomszédunkban véres háború zajlik, és a magyar miniszterelnök Putyin csatlósaként még mindig azon dolgozik, hogy tudja az Európai Unió és a NATO javaslatait lelassítani. Orbán Viktor több mint egy évtizede kiszolgáltatja a hazát Putyin Oroszországának. Magyarország a KGB lerakata lett. Ennek véget kell vetni!

Marija Kijevből menekült a gyerekeivel és a szüleivel Budapestre Fotó: Jernei Gábor
Marija Kijevből menekült a gyerekeivel és a szüleivel Budapestre Fotó: Jernei Gábor

Kijevi vendég

Vajda Zoltán, az ellenzék képviselőjelöltje egy hölgy társaságában érkezik.

– Most csupán tolmács vagyok – mondja. – Marijával jöttem, aki egy hete még Kijev külvárosában élt, most nálunk lakik a három gyerekével és a szüleivel.

– Azt nem igazán tudom, milyen nap van ma, csak azt, az ukrajnai háború hatodik napja – mondja Marija. – Pár hete még olyan életet éltem, mint ti. Dolgozni mentünk, örültünk a gyerekeinknek. Néhány napja mindez megváltozott. Az éjszakákat a pincében töltöttük, de ott sem éreztük biztonságban magunkat, A gyerekeim 10, 7 és 3 évesek. Nem volt könnyű eljönnünk onnan, de úgy éreztem, nincs más választásom.

A gyerekeim és a szüleim velem jöttek, a férjem maradt. A törvény szerint háromgyerekes apaként nem kellett volna bevonulnia, de azt mondta, rá most az ellenállásban van szükség. Büszke vagyok rá, hogy így döntött! Egy barátom azt mondta, az oroszok nem értik, mi, ukránok mennyire különbözünk tőlük. Beléjük a cárt és a félelmet kódolták, az ukránokba a szabadság szeretetét! Minden percben a hős ukrán katonákra gondolok, akik minden erejükkel megvédik a hazájukat.

Ha az oroszok abbahagyják a háborút, akkor béke lesz, de ha az ukránok hagyják abba, akkor nem lesz többé Ukrajna!

Tizenkét év háború

– Orbán Viktor tizenkét éve folyamatosan háborúzik – kezdte a beszédét Márki-Zay Péter. – Csak az a baj, hogy eddig valamennyi háborúját elvesztette. Az államadóssággal szemben, a nyugdíjakkal szemben, a migrációval szemben, az inflációval szemben, a rezsivel szemben és a liberálisokkal szemben is. Folyamatosan azt hangoztatta pár évvel ezelőtt, Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra, közben évente több ezer ember vásárolhatott letelepedési kötvényt, köztük olyanok, akik bizonyítottan bűnözők. Végül elbukta a küzdelmet a covid-járvány ellen is, hiszen a későn vagy rosszul meghozott döntések miatt lakosságarányosan Magyarországon vesztették a legtöbben az életüket a pandémia alatt.

Magyarországnak egy komoly vezetőre van szüksége. Olyanra, aki a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát hirdeti és kívánja gyakorolni. Ezekben a napokban a háborúból nem szabad politikát csinálnunk. Azt mondom, Orbán Viktor minden jó döntését támogatni fogjuk. Viszont azt is elvárjuk, Magyarország miniszterelnöke fejezze be a hintapolitikát. Pár napja még ő vádolt minket azzal, hogy fegyvereket akarunk küldeni az EU és a NATO döntéseinek megfelelően Ukrajnába. Most pedig ő is megszavazta ezt a javaslatot.

A demonstráció végén a tömeg elénekelte a magyar Himnuszt Fotó: Jernei Gábor
A demonstráció végén a tömeg elénekelte a magyar Himnuszt Fotó: Jernei Gábor

Az Európai Parlamentben döntöttek az Oroszország elleni, minden korábbinál keményebb szankciók támogatásáról és ezeket Orbán Viktor sem vétózta meg. Orbán Viktor azt is támogatta, hogy tiltsák ki az Unió területéről, így Magyarországról is az orosz kémbankként működő Nemzetközi Beruházási Bankot, amelynek az épülete pár méterre tőlünk található. Ezen felül az EU tagállamai szakítsanak meg minden, a Roszatommal közös projektet, ami véget vet a Paks 2  beruházásnak.  Orbán Viktornak nincs más választása, az országot el kell köteleznie a Nyugat felé, hiszen hazánkat jelenleg csak az Európai Unió és a NATO tudja megvédeni a háborútól.

Gyűlnek a menekültek segítésére szánt adományok Fotó: Jernei Gábor
Gyűlnek a menekültek segítésére szánt adományok Fotó: Jernei Gábor

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az esemény végén megkérte a jelenlevőket, vasárnap vonuljanak az MTVA székházához, ahol a közmédiában zajló putyini propaganda terjesztése ellen fognak tüntetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG