2p
Valakinek gyanús lett a teremgarázsban parkoló Ferrari - nem véletlenül.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai állampolgári bejelentés alapján 2017. január 1-jén egy Budapest XI., Kánai utcai teremgarázsban egy piros Ferrarit találtak, amelyről kiderült, hogy a hatóságok Spanyolországban körözik.

A rendelkezésre álló adatok szerint az autót 2016. december 17-én ismeretlen személy bérbe vette egy spanyol férfitól, majd azt a szerződésben rögzített határidőre nem vitte vissza. A magyar rendőrök ezért lefoglalták a keresett gépjárművet.

A rendőrség egy videót is közzétett a helyszínelésről:

A teremgarázshely bérlőjét, a 37 éves H. Andrást a rendőrök 2017. január 4-én elfogták. A lakcímén, illetve a hozzá köthető autókereskedésekben tartott házkutatásokkor a nyomozók 20 darab lőszert, a Ferrari indítókulcsát, két hamis spanyol forgalmi engedélyt, készpénzt és egy hamis alvázszámú autót találtak és foglaltak le.

A nyomozók még aznap egy szigetszentmiklósi telephelyen elfogták azt a 41 éves B. Zsoltot, aki a férfinak a két autóra a hamis rendszámokat adta. A helyszínen tartott házkutatáskor a rendőrök további két, hamis alvázszámú kocsit foglaltak le.

A két férfit előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya orgazdaság és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt indított eljárást. H. András ellen a két bűncselekmény elkövetésén túl nyomozás folyik lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett miatt is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG