2p

A koronavírus tombolásával egyidejűleg tovább terjed egy másik, sok esetben halálos lefolyású kór Indiában; az egyébként ritka "feketegomba" fertőzés.

Miközben vasárnap Indiában 240 ezer új koronavírus-fertőzöttet jegyeztek föl, és a halálos áldozatok száma a hivatalos adatok szerint is lényegében elérte a 300 ezer főt, a naponta regisztrált új fertőzések száma immár egy hete nem éri el a 300 ezret. Szakértők szerint a rejtve maradt, feltehetően igen nagy számú esettel együtt is a koronavírus legújabb hulláma túl van a tetőzésen, és megkezdődött a lefelé ívelő szakasz.

Ezzel egyidejűleg ugyanakkor egyre több esetet jelentenek egy másik, szintén súlyos, sok esetben halált okozó penészgomba-fertőzésből, a "feketegombaként" is emlegetett, a legyengült immunrendszert kihasználva a gyomrot és a bélrendszert vagy a tüdőt megtámadó mukormikózisból (mucormycosis).

A tüdőből elterjedve a fertőzés megtámadhatja a beteg agyát, sok esetben csak az egyik szem sebészi úton való eltávolításával lehet megállítani a fertőzést.

Koronavírus-tesztre várakoznak emberek Bengaluruban 2021. április 19-én. Fotó: MTI/EPA/Dzsagadis Nv
Koronavírus-tesztre várakoznak emberek Bengaluruban 2021. április 19-én. Fotó: MTI/EPA/Dzsagadis Nv

A gombás fertőzéses esetek gyakoribbá válásáról már két hete beszámoltak indiai orvosok. Sadananda Gowda, az indiai szövetségi kormány egészségügyi minisztere szombaton arról tájékoztatott, hogy eddig csaknem 9 ezer ilyen gombás fertőzést jegyeztek fel Indiában, és az esetszám növekedése miatt hiánycikk a gombás fertőzés kezelésére használt gyógyszer, az Amphotericin B. A helyi média szerint már legalább 250 halálos áldozata van a gombás fertőzésnek Indiában, de hivatalos adat erről nem áll rendelkezésre.

Korábban évente néhány mukormikózisos esettel találkoztunk, a mostani helyzet ijesztő - mondta Ambrish Mithal, a Max Healthcare magánkórház gasztroenteorológia és diabétesz osztályának vezetője. Az indiai szövetségi egészségügyi minisztérium csütörtökön javasolta az államoknak, hogy minősítsék járvánnyá a gombás fertőzés okozta betegséget azért, hogy minden orvosnak kötelező legyen jelentenie, ha ilyen esettel találkozik. Narendra Modi kormányfő pénteken a koronavírus utáni 'új kihívásnak' nevezte a betegséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG