3p

Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Krisztát a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatási, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért felelős kormánybiztossá, Radnai Márkot pedig a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztossá nevezi ki.

Ez a Magyar Közlöny péntek este megjelent számából derül ki. 

A határozat szerint Rost Andrea kormánybiztos feladata a magyar zenekultúra népszerűsítése, társadalmasítása, a magyar zene múltja, jelene és jövője támogatását és megbecsülését szolgáló programok, javaslatok kidolgozása.

Feladata továbbá a fiatal tehetségek támogatása, a zenei nevelés megerősítése, valamint a magyar előadóművészek itthoni és nemzetközi szinten is méltó lehetőségekhez jutását elősegítő stratégia megalkotása, javaslatok megfogalmazása – olvasható a határozatban, amely szombaton lép hatályba.

Bódis Kriszta feladata kidolgozni a nemzeti társadalompolitikai stratégia alapjait, ennek érdekében kapcsolatot tart és egyeztet a civil társadalom és a hatáskörrel, illetékességgel bíró hivatalos szervek képviselőivel, szakpolitikákon átívelő koncepciót dolgoz ki, az érintett miniszterekkel együttműködve elősegíti az oktatási, a szociális és az egészségügyi területeken folyó összehangolt szakmai tevékenységet a méltányos hozzáférés, az igazságos elosztás és az átlátható, számonkérhető intézményi működés megteremtésének elsődleges céljával – áll a határozatban.

Bódis Krisztát is kinevezte Magyar Péter
Bódis Krisztát is kinevezte Magyar Péter
Fotó: MTI/Purger Tamás

Radnai Márk a közélet működésének megújítását támogató szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése érdekében az érintett miniszterekkel együttműködve koordinálja a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozását, vizsgálja a társadalmi részvétel hazai és nemzetközi jó gyakorlatait, valamint ezek alapján módszertani javaslatokat dolgoz ki a közpolitikai döntéshozatal társadalmi megalapozottságának erősítésére, valamint javaslatokat tesz a magyar emberek testi, lelki, gazdasági jólétének biztosítását célzó kormányzati intézkedésekre, nyomon követi és értékeli ezen kormányzati intézkedések megvalósulását és eredményeit és kapcsolatot tart kutatókkal, szociológusokkal, szakpolitikai elemzőkkel és civil szervezetekkel.

Feladata lesz továbbá elemzéseket és javaslatokat készíteni a működő és emberséges Magyarország megvalósítását szolgálva – olvasható a Magyar Közlönyben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 12:11
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) új vezetőit – közölte szombaton a Belügyminisztérium.
Közérdekű Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 10:46
A miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját.
Közérdekű A kormány megszünteti a közszolgálati egyetem egyik monopóliumát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:03
Felmenő rendszerben kivezeti a kormány a pedagógusképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről (NKE), valamint megszünteti az intézmény pedagógus-továbbképzési monopóliumát is – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-oldalán.
Közérdekű A NAV éberségét nem tudták befolyásolni az influenszerek
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:21
Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót. A platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták, vagyis eltitkolták. A revizorok azonban nem lájkolták ezt a megoldást – közölte az adóhatóság.
Közérdekű Hegedűs Zsolt: „Nincs szükség celebarcokra”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 12:48
Távozik Győrfi Pál az OMSZ igazgatói, szóvivői posztjáról, az egyik első női mentőtiszt az utógja. Az egészségügyért felelős miniszter pedig nem hagyta szó nélkül a váltást.
Közérdekű Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 12:19
Maga tett bejelentést erről. Mutatjuk.
Közérdekű Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:18
A legutóbb Magyar Péterrel összeszólalkozó sajtófőnök most újabb csörtébe kezdett.
Közérdekű Szemérmetlen összeggel nőtt az MCC és társai vagyona tavaly
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:59
Az MCC volt a csúcs, a Mediaworks mögötti alapítvány viszont nem remekelt.
Közérdekű Ez lesz az utolsó? Magyar Péter sejtelmes dolgot súghat Sulyok Tamásnak?
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:09
A miniszterelnök egy interjúban közölte milyen újabb fordulatot vesz kapcsolata a köztársasági elnökkel.
Közérdekű Magyar Péter: hozzájuthatunk az ezermilliárdokhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:32
Történelminek nevezte azt a törvénycsomagot, mely szerinte letöri az Orbán-kormányok alatt látott korrupciót és megtisztítja a közéletet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG