Korábban már közölték, és most a csütörtök éjjeli Magyar Közlönyben meg is jelent a rendelet arról, hogy pótszabadságra jogosultak azok a dolgozók, akik részt vettek a koronavírus elleni védekezésben.
"Ha a foglalkoztatott 2021. évben a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában részt vett, a 2021. évben esedékes szabadságán felül további 10 munkanap pótszabadságra (...) jogosult" - mondja ki a szöveg.
Őket érinti:
- egészségügyi dolgozók
- rendőrök
- honvédek
- honvédelmi alkalmazottak
- szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, illetve javítóintézetnél dolgozók
- a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivataloknál foglalkoztatott személyek
Hogy a pótszabadságra ki jogosult, azt a munkáltató vagy parancsnok állapítja meg, és mostantól számítva 30 napon belül közli az érintettel. A pótszabadságot az esedékesség évét követő második év végéig lehet igénybe venni, pénzt nem lehet kérni helyette.
Ezúttal is kamattartás várható az EKB csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat.


