1p

200 méter háton nyert a magyar versenyző.

Kós Hubert óriási hajrával, az utolsó ötven méteren nyerte meg a versenyt a párizsi olimpián 200 méteres hátúszásban. A 21 éves versenyző 1:54.26 perces idővel diadalmaskodott. A 2. helyen Aposztolosz Hrisztu (Görögország), a harmadikon Roman Mityukov (Svájc) végzett 1:54.82, illetve 1:54.85 perces eredménnyel.

Kós a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, s Párizsba is a szám esélyeseként érkezett.

Ő a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor után a második magyar férfi úszó, aki ebben a számban nyert az ötkarikás játékokon, és egyúttal a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát szerezte meg.

Kós Hubert lett az első aranyérmesünk
Kós Hubert lett az első aranyérmesünk
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A sportoló a magyar küldöttség negyedik érmét nyerte Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, szerdán pedig a férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban végzett a második helyen.

Gratulálunk!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megjelent a menetrend az ügynökakták megnyitásáról
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:50
A Magyar Közlönyben megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat.
Közérdekű Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:15
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
Közérdekű Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:17
A svájci labdarúgó-válogatott magabiztos játékkal 2-0-ra legyőzte Algériát a világbajnokság nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett csütörtöki mérkőzésén Vancouverben.
Közérdekű Búcsúzott a vb-től a horvátok legendája, magabiztos spanyol továbbjutás
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:33
Spanyolország és Portugália továbbjutott a legjobb 16 csapat közé a labdarúgó világbajnokságon, míg Ausztria és Horvátország búcsúzott a tornától. Utolsó vb-meccsét játszotta le a horvát válogatott 40 éves, aranylabdás legendája, Luka Modrić.
Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG