2p

A doktori védése után elméletileg válaszol majd a felmerült kérdésekre. 

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk komoly visszhangot váltott ki, hogy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség politikai igazgatója az ELTE jogi karán készül megvédeni doktori disszertációját. A folyamat különösen azért váltott ki érdeklődést, mert Orbán értekezésének témája – A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései – a jelen politikai helyzetben áthallásos, valamint az egyetemi doktori tanács szokatlanul megosztott döntése (5 igen, 2 nem és 1 tartózkodás) is felkeltette a figyelmet.

Rácz András Oroszország-szakértő alaposabban is megvizsgálta Orbán doktoriját, és három fő problémát feltárt. Hétfőn aztán újabb ellentmondásra hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában: a dokumentum nemcsak hogy nem az államtitkár saját számítógépén készült, hanem az Oroszország-szakértő szerint Árpási Botond Gergely nevű kollégája gépén úgy, hogy az elkészítés időpontja és Orbán június 5-i programja között nehezen egyeztethetők össze az események.

A 444.hu megkereste a politikai igazgatót kérdéseivel, azonban nem kapott érdemi válaszokat. A cikk szerint Orbán Balázs munkatársa jelentkezett, ő eleinte az ELTE felé irányította a kérdéseket, majd végül elárulta:

Orbán Balázs nem akarja befolyásolni az eljárást, de a védés után szívesen válaszol a kérdésekre.

Mindez tehát azt jelenti, hogy Orbán Balázs december elején esedékes doktori védése után megmagyarázza majd, hogy miért érik egymást a furcsaságok a leadott munkával kapcsolatban.

A 444-nek egyébként egy neve elhallgatását kérő ELTE-tanár úgy fogalmazott, hogy a tézisfüzet nem egy szimpla összefoglaló, hanem fontos része a doktori eljárásnak. Hozzátette, „ha a tézisfüzetet valaki nem maga készíti el, az ugyanúgy plágiumnak minősül, mintha mástól vesz át hivatkozás nélkül szöveget. Olyan nincs, hogy valaki társszerzővel készíti el a doktorit vagy az összefoglalót”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG