2p

Ma este Franciaország Anglia ellen lép pályára a világbajnokság bronzmérkőzésén, de az eddigi nyilatkozatok nem a játékosok magas motiváltságáról szólnak.

A francia válogatott védője, Ibrahima Konaté elismerte, hogy sem Franciaország, sem Anglia nem szeretne pályára lépni a szombati világbajnoki bronzmérkőzésen. Didier Deschamps szövetségi kapitány is hasonlóan fogalmazott a találkozó előtt: szerinte egyik csapat sem vágyik erre a meccsre, ugyanakkor kötelességük a lehető legjobb eredménnyel búcsúzni a tornától. Nemrég így vélekedett Thomas Tuchel, az angol válogatott szövetségi kapitánya is, ő azt mondta, döntőt akartak játszani, de profi a csapata, így mindent bele fognak adni az utolsó meccsen – írja a Telex.

Konaté kicsit tovább ment, a bronzérmet konkrétan „csokoládééremnek” nevezte, de hangsúlyozta, hogy a játékosok szeretnének méltó módon búcsúzni a kapitányuktól, ez lesz ugyanis Deschamps utolsó meccs a francia válogatott élén.

„Egyikünk sem akarta ezt a bronzmérkőzést, de nincs választásunk. Deschamps rengeteget tett a francia válogatottért, ezért hálával tartozunk neki, és mindent meg kell tennünk a győzelemért” – mondta a védő. Hasonlóan nyilatkozott Kylian Mbappé is, aki még annyit hozzátett, hogy a szurkolók is megérdemlik, hogy a válogatott győzelemmel zárja a tornát és megszerezze a harmadik helyet.

Didier Deschamps 2012 óta irányítja Franciaországot, 2018-ban világbajnoki címet, 2022-ben vb-ezüstérmet nyert a csapattal, most pedig egy bronzéremmel zárhatja le időszakát. A szövetségi kapitány nem árulta el, hogy Kylian Mbappé pályára lép-e Anglia ellen, noha a francia csatár Lionel Messivel holtversenyben vezeti a világbajnokság góllövőlistáját nyolc találattal.

A Miamiban rendezendő bronzmérkőzést Franciaország és Anglia között magyar idő szerint 23 órakor játsszák.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 10:29
A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatása azt vizsgálta, hogyan élhetünk nemcsak hosszabb, de minél teljesebb, boldogabb életet.
Közérdekű Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:56
Újabb, korábban az egészségügyi piactól távol működő vállalkozásokhoz vezetnek a 2020-as állami lélegeztetőgép-beszerzések szálai – írja a 24.hu. A lap szerint a milliárdos megrendelések kedvezményezettjei között egy autóipari érdekeltségekkel rendelkező vállalkozó frissen létrehozott cége és egy, az úgynevezett azeri pénzmosási botrány egyik szereplőjéhez korábban kapcsolódó üzletember vállalkozása is megtalálható.
Közérdekű Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:17
Heteken belül megállapodás születhet a kormány és a főváros között Budapest 2026-os pénzügyi problémáinak rendezéséről – mondta Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén, amelyről az MTI számolt be. A főpolgármester szerint a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak.
Közérdekű Újabb szinten fonta szorosabbra az együttműködést Magyarország és Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 16:59
Marcin Kierwiński lengyel belügyi és közigazgatási miniszter meghívására 2026. szeptember 24-én látogatást tett Varsóban Pósfai Gábor magyar belügyminiszter. A kétoldalú megbeszélésen a felek áttekintették a rendészeti és bűnügyi együttműködés fejlesztésének lehetőségeit, az illegális migráció, a menekültügy, valamint a határigazgatás aktuális kérdéseit.
Közérdekű Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 16:16
Tragédiák történtek a honvédség életében az elmúlt napokban. Két katonánk vesztette életét szolgálatteljesítés közben – írta közösségi oldalán Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.
Közérdekű Súlyos ügyekről lesz szó hétfőn a parlamentben, kiderült a menetrend
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:10
A Tisza Párt öt előterjesztés, köztük a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügyének tárgyalását javasolja az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Közérdekű Orbán Viktor maffiaállamot vezetett – itt a magyarok kíméletlen ítélete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 08:24
Elkeserítő állapotokat fest le a frissen megjelent közvélemény-kutatás.
Közérdekű Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:14
Közben már meg is érkeztek a fontos találkozó helyszínére, a kísérettel együtt.
Közérdekű Ruszin-Szendi Romulusz elárulta, hogy miket találtak a minisztériumi szekrények mélyén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 09:20
Egy 12 milliárd forintos tanácsadói megbízásra is fény derült szerinte.
Közérdekű A Legfőbb Ügyészség nem hagyta szó nélkül Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 08:31
A Legfőbb Ügyészség közleményben utasította vissza a miniszterelnök ügyészeket bíráló kijelentéseit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG