2p

Alaposan megszigorították a belépést Angliába, hiszen minden érkező karanténba kerül, ahol két kötelező teszt is vár rájuk.

Életbe lépett hétfőn az a rendelkezés, amelynek alapján a külföldről Angliába utazóknak az érkezésük utáni tíznapos karanténidőszak alatt kötelezően két koronavírustesztet kell elvégeztetniük. A szűrővizsgálatokat előzetesen le kell foglalni, a két PCR-teszt együtt 210 fontba (86 ezer forintba) kerül.

A beutazóknak a kormányzati portál nyújt teljes eligazítást a kötelezettségekről, és ez a portál tartalmazza a szűrővizsgálatok lefoglalásához felkeresendő online címet is. Az első szűrővizsgálatot legkésőbb a karantén második napján, a másodikat legkorábban az elkülönítés nyolcadik napján kell elvégeztetni.

A korlátozásokkal is mentesítenék a brit egészségügyet (Fotó: EPA/ANDY RAIN)
A korlátozásokkal is mentesítenék a brit egészségügyet (Fotó: EPA/ANDY RAIN)

Az első teszt célja annak vizsgálata, hogy az utas szervezetében nincs-e jelen a koronavírus valamely új variánsa, a második szűrés pedig egy általános koronavírusteszt annak megállapítására, hogy az érkezés óta nem vált-e kimutathatóvá bármilyen koronavírus-fertőzés. Továbbra is elvégeztethető önkéntes alapon egy szűrővizsgálat a karantén ötödik napján, és ha ennek eredménye negatív, akkor nem kell a teljes tíz napot karanténban tölteni. Ez sem menti fel azonban az utazókat az érkezés utáni nyolcadik napon elvégzendő újabb teszt kötelme alól.

A brit egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint azok, akiknek jelentős anyagi nehézséget okoz a szűrővizsgálat 210 fontos díjának kifizetése, kérhetnek halasztott fizetést a foglalás időpontjában, de ezt csak azok vehetik igénybe, akik jövedelemkiegészítő támogatásban részesülnek, és a díjat nekik is tizenkét hónap alatt, havi részletekben meg kell téríteniük. A tesztek megtagadásáért kétezer fontig (815 ezer forintig) terjedő bírság róható ki.

Ha az érkezés utáni két kötelező szűrővizsgálat közül bármelyik pozitív eredményű, a tíznapos karanténidőszak a teszt napjától számítva elölről kezdődik. Ha valakinél azt állapítják meg, hogy a koronavírus valamely hivatalosan "aggályosnak" minősített variánsával fertőződött meg, akkor azokat is tesztelésre kérik fel, akik az érintettel kapcsolatban voltak.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG