2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Évek óta szó van a Széna tér rekonstrukciójáról, úgy tűnik, hogy most valóban megkezdődhet. Ennek egyik előfeltételeként megszűnik az ottani buszpályaudvar.
A budapesti Széna tér. (Fotó: MTI/Jászai Csaba)

A Széll Kálmán tér megújulása óta folyamatosan napirenden van a Széna tér rekonstrukciója is, ám eddig csak ígéretek hangzottak el. Egy évvel ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a tér felújításának tervezéséhez és kivitelezéséhez szükséges dokumentumokat. Az elfogadott megvalósítási megállapodás szerint a tér terveztetése - a többi között az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, az építési engedély megszerzése, valamint a közműkiváltások tervezési engedélyeztetési feladatainak az elvégzése - 2019 júniusának végén fejeződhet be. A kivitelezés ezt követően kezdődhet meg, és a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be.

A felújítás ugyan az eredeti tervekhez képest úgy tűnik csúszik, de várhatóan hamarosan el fog kezdődni. Ennek egyik előfeltétele, hogy az ott üzemelő buszpályaudvart elköltöztessék. A Volán bejelentése szerint ez néhány héten belül meg is történik,

2019. augusztus 10-étől ugyanis a Széna téri autóbusz-állomás megszűnik.

A Zsámbéki-medence felé közlekedő autóbuszok a Széll Kálmán térről, a Dékán utca kereszteződésénél kijelölt megállóhelyekről indulnak, változatlan időpontokban. Ezeknek a buszoknak a végállomása is a téren lesz a jövőben. A közlekedési vállalat szerint a jegyvásárlás kétféle módon történhet a járatokra, vagy a megállókban elhelyezett automatákból tudnak az utasok venni, vagy a Szél Kálmán téren lévő BKK ügyfélközpontban, amely az eddigi pénztáraknál hosszabb nyitvatartással - mindennap 5:30 és 22:00 között - üzemel.

Korábban Tarlós István azt is jelezte, hogy megszűnik majd az Ostrom utca és a Hattyú utca közötti parkoló, valamint a beruházás során a két utca térhez kapcsolódó szakaszát is felújítják. A tervek szerint a teljesen felújított Széna tér egységet alkot majd a Széll Kálmán térrel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Kegyelmi ügy: Novák Katalin nyilatkozata nélkül nem sok új dolog derül ki
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:15
A Sándor-palota oldala a reggeli órákban elérhetetlen volt egy ideig, annyian akartak beleolvasni a dokumentumokba, pedig nem sok minden derül ki belőle.
Közérdekű Újabb részletek a tiszaújvárosi Mol-robbanás miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:15
A tiszaújvárosi, Mol-telephelyen történt robbanással kapcsolatban Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter szolgált újabb részletekkel.
Közérdekű A Fidesz továbbra sem érzi magát felelősnek a „kegyelmi ügy” miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 10:14
Fidesz: a korábbi kormánynak semmi köze nem volt a kegyelmi ügyhöz.
Közérdekű Halottja is van az újabb Mol-balesetnek
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:51
Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van.
Közérdekű Két elnököt is kiosztott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:25
3 év után álljon elő Novák Katalin is a kegyelmi ügy részleteivel, követelte közösségi oldalán Magyar Péter.
Közérdekű Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 07:43
A Sándor-palota azt közölte, hogy a köztársasági elnök a „kegyelmi ügyként” ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i közleményében kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.
Közérdekű Jön Magyar Péter és Zelenszkij találkozója? Ekkor tárgyalhatnak
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 13:08
Különleges helyszínen, Beregszászon valósulhat meg a kétoldalú találkozó.
Közérdekű Nagy nehezen kiadtak egy dokumentumot az MNB-ügyben érintett kecskeméti alapítványnál
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:40
205 nappal az adatigénylés beadása után kiadta a Neumann János Egyetemért Alapítvány a KecsUP Híreknek a tavaly nyári intézkedési tervét.
Közérdekű Újabb miniszterelnök-helyettest nevezett ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:35
A kormányfő úton Lengyelországba, első hivatalos külföldi látogatására írt arról a közösségi oldalán, hogy miniszterelnök-helyettesnek nevezi ki Ruff Bálintot. 
Közérdekű Szoros versenyben dőlt el a Footgolf Csúcs Kupa
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:30
Európa egyetlen footgolf pályáján rendezték meg tucatszor a Footgolf Csúcs Kupát. Újságíró nyerte az egyéni versenyt, míg csapatban a színészek diadalmaskodtak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG