3p

Több fontos kormányhatározat is megjelent a pénteki Magyar Közlönyben, amelyek alapján a kabinet több stratégiai területen is vizsgálatokat, felülvizsgálatokat és szabályozási szigorításokat indít. A döntések között szerepel a koronavírus-járvány alatt beszerzett lélegeztetőgépek ügyének áttekintése, fakitermelési korlátozások bevezetése, valamint az akkumulátoripari szabályozás átalakítása is.

A határozat szerint a külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy soron kívül vizsgálja felül az állam által a Covid–19 világjárvány idején beszerzett lélegeztetőgépek beszerzési körülményeit, valamint az ezekhez kapcsolódó szerződéseket.

A kormány azt is elrendelte, hogy készüljön javaslat arra, mely eredmények hozhatók nyilvánosságra a vizsgálat alapján.

Teljesítményértékelés nem lesz a tanév végén

Egy másik határozat alapján a most záruló tanévben nem alkalmazzák a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét. Az indoklás szerint a kormány álláspontja szerint a jelenlegi rendszer nem alkalmas a valós teljesítmény mérésére, miközben jelentős adminisztrációs terhet jelent.

Az oktatásért felelős tárcának új jogszabályi keretet kell kidolgoznia a szakmai szervezetek bevonásával.

Fakitermelési moratórium szeptember végéig

A kabinet szeptember 30-ig fakitermelési moratóriumot rendelt el az állami tulajdonú, természetvédelmi elsődleges rendeltetésű, illetve Natura 2000-es erdőkben.

Szeptember végéig moratórium
Szeptember végéig moratórium
Fotó: MTI/Ceglédi Zsolt

A korlátozás több kivételt tartalmaz, például nem vonatkozik a hatósági fakitermelésekre, a baleset- és életveszély elhárítására, az inváziós fafajok eltávolítására, valamint honvédelmi és katasztrófavédelmi célú sürgős intézkedésekre.

Akkumulátoripar és hulladékgazdálkodás is napirenden

A kormány egyetértett az akkumulátorhulladék-kezelő helyszínek kijelölésére vonatkozó miniszteri jogkör megszüntetésével is.

Emellett egy tárcaközi munkacsoportnak augusztus végéig kell kidolgoznia egy új, átlátható és versenysemleges akkumulátoripari szabályozási koncepciót, amely a környezetvédelmi garanciák erősítését és az uniós jogharmonizációt is figyelembe veszi.

A kormány felülvizsgálja az állam és a MOL közös hulladékgazdálkodási koncessziós szerződését is, valamint jelentés készül annak eddigi működéséről és teljesítéséről.

Kiemelt közérdeknek minősítették a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszával kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságát is. A beruházás átvilágítását és az adatok közzétételét is elrendelték, ugyanakkor a folyamatot nemzetközi szerződéses kötelezettségek is befolyásolhatják.

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG