2p

Az oltási akcióhéten eddig 63 ezer korábban oltatlan ember döntött úgy, hogy felveszi az első oltását.

11 871 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 068 888 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 866 főre emelkedett.

Eddig 862 534-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma pedig 172 488 főre emelkedett.

6913 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 695-en vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 6 087 474 fő, közülük 5 823 818 fő már a második oltását is megkapta, 2 269 551 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az Oltási akcióhét negyedik napján újabb rekordot döntött a beadott oltások száma, csütörtökön 139 ezer oltást adtak be. Az akcióhéten összesen már 527 ezer oltás történt, közülük 435 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és 63 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.

A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbítja az Oltási akcióhetet – ezt Orbán Viktor jelentette be péntek reggel rádió interjújában.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat. Orbán Viktor szerint december 20. környékén érkezhet be az országban 130 ezer adag gyerekek oltására szánt szérum.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter is felszólal a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésén, egyik leendő minisztere is vele tart
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 14:25
Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének díszünnepségén, hétfőn – közölte az MTA titkársága vasárnap az MTI-vel.
Közérdekű Győr polgármestere is reagált az Ausztriából érkezett, súlyos szennyezéssel kapcsolatos hírekre
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:15
Akár egész Nyugat-Magyarországon lehetnek az osztrák bányákból származó, azbesztszennyezéssel érintett települések – mondta Nemény András, Szombathely polgármestere. A városvezető szavaira Győr polgármestere, Pintér Bence is reagált.
Közérdekű Ilyen lesz az alakuló ülés napja, Magyar Péter közölte a menetrendet
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:07
A május 9-i alakuló ülés menetrendjéről osztott meg részleteket Magyar Péter.
Közérdekű Orosz és ukrán csapásokról is érkeztek hírek a háborúból
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 10:25
Orosz dróntámadás érte Ukrajna déli térségét vasárnapra virradóra, aminek következtében egy ember meghalt – közölték a helyi hatóságok.
Közérdekű Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 15:21
Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.
Közérdekű Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 12:39
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
Közérdekű Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 11:56
A blokkolt összeg viszont csak töredéke a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG