6p

Interjút adott a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, aki szerint „nonszensz”, hogy családi alapon csaptak le Mészáros Lőrinc exvejére. A Spart ellenőrzik, a Temu ellen vizsgálat folyik.

Több mint négymilliárd forint bírságot szabott ki idén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – közölte a szervezet elnöke a Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjújában.

Rigó Csaba Balázs a lap azon felvetésére, miszerint a büntetések közül kiemelkedett a Debrecen környéki vasúti fejlesztések közbeszerzési eljárásában feltárt kartell és az amiatt kiszabott 1,2 milliárdos bírság, azt mondta: a szervezet a verseny tisztaságáért és a magyar fogyasztók védelméért dolgozik, a politikát meghagyják azoknak, akiknek az a dolga, hogy azzal foglalkozzanak.

Az interjú készítője felvetette, a baloldali nyilvánosságban arról lehet olvasni, hogy a GVH akkor kezdte kivizsgálni a kartellgyanút, amikor az utóbb megbüntetett Homlok cégcsoport tulajdonosa szakított Mészáros Lőrinc lányával, ami utalás arra, hogy a versenyhivatal nem csupán politikai, egyenesen családi alapon „csapott oda”.

Erre az elnök kijelentette: a GVH minden esetben a jogszabályok és a bizonyítékok alapján ítéli meg az elé kerülő ügyeket.

„Maga a felvetés is nonszensz”

- hangsúlyozta.

Közölte azt is, hogy a vasúti közbeszerzési kartellt teljes bizonyossággal tárták fel, ebben pedig az is a segítségükre volt, hogy a részt vevő egyik vállalkozás a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően elismerte a jogsértést, és bizonyítékokat adott át a GVH-nak. Emellett a kartellezők olyan hibákat követtek el a közbeszerzési eljárásban, amelyekkel lényegében saját magukat buktatták le.

A versenyfelügyeleti eljárás egyébként a Fővárosi Törvényszék által engedélyezett, előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatással indult – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezt széles körű tényállásfeltárás követte, több meghallgatást is tartottak.

„Ritka az ilyen világos jogsértés”

- fogalmazott.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke (bal oldalon) egy korábbi képen.
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke (bal oldalon) egy korábbi képen.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az interjú szerint a GVH megállapította, hogy jelentősen csökkent az egyajánlatos eljárások száma Magyarországon az utóbbi években. A szervezet elnöke elmondta, hogy még tovább csökkenthető az egyajánlatos közbeszerzések száma, ennek érdekében javaslatokat is megfogalmaztak.

„Egyébiránt az ilyen eljárások csökkentését általános és konkrét intézkedésekkel Magyarország azért vállalta, hogy hozzájusson a befagyasztott uniós forrásokhoz. A hazánknak jog szerint járó pénzek megszerzéséért jövőre további témakörökben is elemzésbe kezdünk” – jelezte Rigó Csaba Balázs.

Úgy folytatta: azt ugyanakkor leszögezhetjük, hogy a kormányzat által az Európai Bizottság felé vállalt intézkedések eredményesek, így ha pusztán szakmai alapon közelítjük meg az uniós pénzek kérdését, akkor nem lehet kétség, hogy a forrásoknak meg kell érkezniük a magyar költségvetésbe.

Célkeresztben a Spar és a Temu

Az interjúban elhangzott, hogy az online Árfigyelő 2025-ben is a magyarok rendelkezésére áll; a rendszer hozzájárult ahhoz, hogy sikerült letörni és kordában tartani az élelmiszer-inflációt; a magyar lakosság alig három hónap alatt húszmilliárd forint körüli összeget takaríthatott meg az Árfigyelő árcsökkentő hatása nyomán.

„Vagyis a rendszer jó a magyar embereknek, különösen a családoknak” – fogalmazott, hozzátéve: az elmúlt hetekben, a karácsony előtti bevásárlások időszakában nőtt is a felhasználók száma.

Rigó Csaba Balázs elmondta azt is, hogy tiltott árrögzítés gyanújára bukkantak egy népszerű üdítőital körül, felmerült annak lehetősége, hogy a termékeket gyártó szereplő meghatározta azt a legkisebb árat, amennyiért az árut itthon értékesíthetik a kiskereskedők.

Tájékoztatott arról is, hogy a versenyhatóság a Sparnál amiatt kezdett úgynevezett utóvizsgálatot, hogy ellenőrizze, a cég teljesítette-e korábbi vállalásait.

A boltláncot 2020-ban azon érték, hogy jelentősen visszaélt piaci erejével a hazai beszállítók kárára. A GVH a jogsértés megállapítása mellett akkor arra kötelezte a Spart, hogy teljesítse az összesen 1,7 milliárd forint értékű vállalásait, például azt, hogy növeli a magyar kistermelők értékesítési lehetőségeit, és munkahelyeket hoz létre.

Várhatóan a jövő év első felében végeznek annak az értékelésével, hogy mindezt a Spar maradéktalanul és határidőre teljesítette-e – fűzte hozzá.

Az idén kiszabott bírságokról az elnök elmondta, hogy a GVH együttműködésre törekszik, és erre biztatja a gazdasági élet szereplőit is.

„Többen éltek is ezzel, beismerték a jogsértést, lemondtak a jogorvoslatról, különböző vállalásokat tettek. Aktív együttműködésüknek köszönhetően az érintett vállalkozások idén mintegy 2,5 milliárd forintos bírságcsökkentésben részesültek” – emelte ki.

Egy másik felvetésre elmondta, hogy a Temu internetes kereskedelmi cég az eddigi információk szerint reklámjaiban 95 százalékos, vagy még ennél is nagyobb kedvezményeket hirdet, azonban a webáruházában nem nagyon találni ilyen mértékű akciókat. Probléma az is, hogy a Temu a vásárlási folyamat minden pontján sürgető üzenetekkel gyakorol pszichés nyomást a vásárlóra, de nem tájékoztat megfelelően. Az eljárásuk folyamatban van, akárcsak a Microsoft-vizsgálat – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy alaposan áttekintették, miként hat a piaci versenyre a mesterséges intelligencia alkalmazása, és arra jutottak, hogy sürgősen lépni kell.

„A helyzet úgy áll, hogy a technológiai óriásvállalatok versenyelőnyére már alig akadnak szavak. Ezeknél a cégeknél vannak a szerverek, ezek kínálják a felhőszolgáltatásokat, ott gyűlnek elképzelhetetlen mennyiségben az adatok, ahogy a pénz, és a szakértelem is náluk van. Szóba nem jön, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások versenyre kelhetnének a techóriásokkal, de azért tenni kell, hogy a kisebb hazai szereplők legalább a mesterséges intelligencia alkalmazását megkezdjék” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs. Hozzátette: a mesterséges intelligenciával olyan mértékben növelhető a vállalati hatékonyság, ami a GDP-t is képes megmozgatni. A GVH számos javaslatot tett, ezek mind a versenyképesség növeléséről és a kkv-k helyzetbe hozásáról szóltak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG