2p
Egy amerikai kutatócsoport sikerrel tesztelt egereken egy olyan antitest-terápiát, amelynek továbbfejlesztett változata védelmet nyújthat a méhen belül azoknak a babáknak, akiknek édesanyja zika-vírussal fertőződött a várandósság idején. A szakemberek olyan páciensek vérsejtjeinek felhasználásával dolgozták ki az antitest-terápiát, akik a közelmúltban fertőződtek meg, majd sikeresen legyőzték a vírust.

A Nature című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az egereken végzett kísérletekben, a kezelés hatására jelentősen csökkent az anyaállat vérében keringő zika-vírusok mennyisége. A terápiával kezelt nőstények kicsinyeinek születésekor kisebb mértékben károsodott a placenta és a világra jött egerek nagyobbak voltak, mint a terápiában nem részesült anyaállatok kicsinyei.

Sokáig nem lesz meg az ellenszer

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy évekig tartó tesztelésekre lesz szükség annak kiderítésére, hogy a módszer biztonsággal és hatékonyan használható-e a zika-vírussal fertőzött várandós nőknél. Addig is, más kutatók a zika-vírus elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

A szúnyogok terjesztette zikavírus Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb és különösen a terhes nőkre veszélyes, mivel  kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál. Ezek a csecsemők szokatlanul kis koponyával születnek, ez később akadályozza a mentális fejlődésüket. Az Egészségügyi Világszervezet szerint továbbá szilárd tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a zikavírus Guillain-Barre-szindrómát, egy ritka idegrendszeri betegséget is okozhat, amely felnőtteknél ideiglenesen bénulást idézhet elő.

Korábban, ezt írtuk a zika-vírusról.: csökkenti a spermiumszámot, és visszaesik a hormontermelődés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG