3p

A korkedvezményes nyugdíjazásról, a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatáról, a közlekedési dolgozók erősebb védelméről, valamint a sztrájkjog szabályozásáról tárgyalna az illetékes döntéshozókkal a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója. A KDMU a közlekedési ágazat munkavállalóit és a magyar közlekedés jövőjét alapvetően érintő problémák napirendre vételét a miniszterelnöknek írt levélben kezdeményezte – olvasható a szövetség sajtóközleményében. 

A KDMU szerint a közlekedésben dolgozók megbecsülése, a munkavállalói jogok megerősítése és a biztonságos munkavégzés feltételeinek javítása nemcsak ágazati, hanem nemzetgazdasági érdek is, ezért a szervezet a miniszterelnöknek, Magyar Péternek írt levelében négy kiemelt területen is egyeztetést és kormányzati intézkedést sürget:

Korkedvezményes nyugdíjazás vizsgálata

A szövetség kezdeményezi egy szakmai munkacsoport létrehozását, amely megvizsgálná a közlekedési ágazatban dolgozók korkedvezményes vagy előrehozott nyugdíjazásának lehetőségeit. A KDMU álláspontja szerint a több műszakos munkarend, az éjszakai munkavégzés, a fokozott felelősség és a jelentős pszichés terhelés indokolttá teszi a kérdés újbóli napirendre vételét. A szervezet hangsúlyozza, hogy több európai országban ma is működnek olyan nyugdíjrendszerek, amelyek figyelembe veszik az ilyen jellegű munkakörök sajátosságait.

A Munka törvénykönyvének felülvizsgálata

A KDMU szerint szükség van a Munka törvénykönyvének átfogó felülvizsgálatára annak érdekében, hogy helyreálljon az egyensúly a munkáltatói és munkavállalói érdekek között. A szervezet javasolja a szakszervezeti jogosítványok megerősítését, a kollektív szerződések szerepének bővítését, valamint olyan szabályozási változtatásokat, amelyek nagyobb védelmet biztosítanak a munkavállalók számára. A KDMU kész részletes szakmai javaslatainak bemutatására egy háromoldalú egyeztetési fórum keretében.

Erősebb védelem a közlekedési dolgozók számára

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években jelentősen megszaporodtak a közlekedési dolgozókat érő verbális és fizikai támadások. A KDMU ezért kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát, valamint a közlekedési munkavállalók sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények szigorúbb szankcionálását. Álláspontjuk szerint a munkavállalók biztonságának növelése a közlekedési szolgáltatások biztonságos működésének is alapvető feltétele.

A sztrájkjogot érintő szabályozás felülvizsgálata

A KDMU kezdeményezi a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény sztrájkra vonatkozó rendelkezéseinek szakmai felülvizsgálatát. A szervezet szerint olyan szabályozásra van szükség, amely egyszerre biztosítja a közszolgáltatások működését és a munkavállalók alkotmányos sztrájkjogának érvényesülését, összhangban a nemzetközi munkaügyi normákkal és az európai gyakorlattal.

A Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója jelezte: kész stratégiai partnerként részt venni minden olyan szakmai egyeztetésben és jogalkotási folyamatban, amely a magyar közlekedési ágazat jövőjét érinti. A szervezet bízik abban, hogy a kezdeményezett kérdésekben érdemi párbeszéd indulhat a Kormány és a közlekedési ágazat munkavállalóinak képviselői között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:17
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
Közérdekű Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:11
A vétóról is említést tett a Magyarországot legutóbb Brüsszelben képviselő miniszterelnök.
Közérdekű Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:04
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG