Orbán Viktor lezárta a határokat – itt vannak a vesztesek

Az eredeti cikk laptársunknál, az Életforma.hu oldalon olvasható. 

Szeptember elsejével hirdette meg a kormány az újabb korlátozó intézkedéseit, amelyek elvben nem teszik lehetetlenné az országba való belépést, illetve az innen induló utazásokat, ám a feltételek a gyakorlatban mindkettőt kizárják.

Az  esküvőipar padlóra került

Az esküvőszakma az egyik legnagyobb vesztese a járványnak. Varga-Kovács Tímea, a Red Shoes Weddings egyik alapítója, s több aspektusára is rámutat.

„A rendezvények tavaszi betiltása elképesztően sok feladatot rótt ránk, szervezőkre. A társammal, Losonczi Vikivel másfélszer annyit dolgoztunk egy-egy esküvővel, mint normál esetben. Zokogó menyasszonyokat vigasztaltunk és közben igyekeztünk találni nekik egy B opciót. Na de mikorra? Hiszen teljes bizonytalanságban voltunk. Nyárra csak a legbátrabbak mertek tervezni, de lényegében az egész szezon ment a kukába. Hiába jött a feloldás június közepén, addigra a párok már átrakták az időpontokat, jellemzően őszre, vagy jövőre. Soha még annyi láblógatós posztot nem láttam a kollégáktól, mint ezen a nyáron. Közben pedig gőzerővel készültünk a szeptemberi, októberi menyegzőkre. És akkor jött a határzár.

Ma már gyakorlatilag nincs olyan esküvő, ahol ne lennének külföldi vendégek, és talán egy-egy kollégáról, haverról viszonylag könnyű szívvel lemond a pár, ha muszáj, de testvérekről, szülőkről nyilván nem. Így azonnal kiesett magyar párunk is, ám nálunk súlyosabb a helyzet. Az egyik üzletágunk ugyanis külföldi párok esküvőinek szervezésével foglalkozik. Ez lehet vegyes pár, ahol az egyik fél magyar; lehetnek csak magyarok, akik külföldön élnek, és jelentkeznek olyanok is, akiknek semmilyen kötődésük nincs az országhoz, csak beleszerettek a Várnegyedbe, vagy a Balatonba. Értelemszerűen ez utóbbiak léptek vissza először, de sorban utána a többiek is. Egy szeptemberi párunknak, akiknek már csak tíz nap volt az esküvőjükig a határzár miatt kellett törölniük a lagzit, mert a vendégek 50 százaléka külföldről jött volna.

Persze számoltunk azzal, hogy bekövetkezhet ilyesmi, ezért eleve lekötöttük a szolgáltatóikat egy jövő  szeptemberi dátumra is, de néhány nappal ezelőtt kaptam tőlük egy levelet, hogy hozzuk előre az egészet nyárra, mert az őszben már nem tudnak bízni. Ez természetesen újabb egyeztetési köröket kíván, vagyis ezt az esküvőt éppen harmadszor szervezem meg. És ez nem egyedi eset. Már jelentkezett több 2021-es pár is, akik megijedtek, nekik vajon lehet-e esküvőjük akkor, amikor megálmodták. Ezt a szeptembert nagyon vártuk, de nem csak a határzár okoz problémát.

Tudok olyan esetről is, ahol az örömapa – aki fizette volna az egész vacsorát –, azért mondta le, mert elhangzott egy olyan a híradásokban, hogy az esküvőkön terjed legjobban a fertőzés. Ezért úgy döntött, hogy a fiának nem lesz most esküvője … Szóval az anyagi kérdéseken túl, nagyon sok fájdalom is van ezekben a változtatásokban. Tudjuk, hogy a nőknek fontosabb ez, mint a férfiaknak. Számolják a perceket, és amikor negyedszer kell átvariálni mindent, ott már elvész az egész varázsa…

Nekünk idén még van egy decemberi párunk, ha azt az esküvőt se tarthatjuk meg, akkor azt kell mondanom, a külföldi üzletágunk 17 hónapos szüneten lesz, de nem jobb a helyzet a hazai fronton se, mert pontosan 90!!! százaléka maradt el az idei esküvőinknek. És ez igaz a velünk dolgozó összes szolgáltatóra is. De egyelőre mi még kitartunk, mert imádjuk, amit csinálunk."

A turizmus  halott

Az esküvőzés voltaképpen a rendezvényszakma leágazása, és persze érinti a turizmust is. Hogy ebben a két szegmensben mekkora bajok vannak, azt részben mutatják az olyan megmozdulások, mint a múlt heti buszos demonstráció, illetve a kék fénybe öltöztetett főváros. És mutatja az is, hogy a témában megszólaltatott turisztikai szakember csak név nélkül vállalta a nyilatkozatát.

„Óriási bajban vagyunk, sőt azt gondolom, sokkal nagyobb a dráma, mint az most látszik. Ami a turizmust illeti, az lényegében halott. A belföldi turizmus ugyanis képtelen eltartani a szakmát, és kiváltképp igaz ez Budapestre. Egyszerűen valamiért nálunk nem trendi a fővárosban eltölteni egy hosszú hétvégét. A határzár pedig végképp lehúzta a rolót előttünk.

Nyáron gyakorlatilag jelentéktelen számban érkeztek az országba külföldiek – emlékezzünk, egy lelket nem láttunk  a nevezetességek környékén –, ez pedig nem volt elégséges ahhoz, hogy a szállodák, vendéglátóipari egységek és minden kapcsolódó szolgáltatás szinten maradjon. Rengetegen vannak, akiknek fel kellett adniuk azt, amit eddig csináltak – és sokan közülük még nem is látják, merre tovább, mert  például ebben képezték magukat, ez a szakmájuk, a hivatásuk, az álmuk.

Nemcsak gazdasági vetülete van ennek, de mentális vonzata is. Borzasztó sokan kerültek kilátástalan élethelyzetbe. A nyárból igyekezett mindenki kivenni, amit lehet, de sokan ezt meglehetősen tisztességtelen módon tették. Gondolok itt például a botrányosan magas balatoni szobaárakra ... Ugyanakkor tudok olyan panzióról is, amelyik épp az óvintézkedéseivel tudott még egy pluszt adni a vendégeinek és mégis megmaradt normális árszinten. Ahogy a nyár a vakációé, úgy az ősz a városlátogatások időszaka, így mindenki várta, hogy most majd fellendül picit a külföldi turizmus – de ezzel a rendelettel minden reményünk elszállt...

Ugyancsak  nagy menet van ilyentájt a rendezvényszervezésben is, hiszen a nyáron kicsit széthullott kollégákat csapatépítőkre viszik, konferenciákat tartanak, partnertalálkozókat szerveznek. Noha ennek – egyelőre – elvi akadálya nincs, mégis sorra mondják vissza a cégek ezeket az eseményeket arra való hivatkozással, hogy a külföldi munkatársak nem tudnak részt venni ezeken, vagy csak azért, mert az állandóan sulykolt számok hatására féltik a dolgozóikat, illetve egy esetleges leállást se akarnak kockáztatni.

Pedig nagyszerű fertőtlenítő eljárásokat ismerünk, amelyek nem is ózonnal tisztítják a levegőt, mégis képesek a vírusok száz  százalékát elpusztítani, így maszkok nélkül tudjuk élvezhetővé  tenni a fenti rendezvények bármelyikét. Az ételeket is lehet biztonságosan kínálni, vagyis minden higiéniai protokoll maximálisan betartható úgy, hogy közben a vendégek jól érzik magukat. Igaz, ennek van egy költségvonzata, de ez egy magára valamit is adó cégnél nem lehet probléma. Persze a céges partyk csak egy részét adják a rendezvényszervezésnek, ismeretes, hogy elvérzett az egész fesztiválipar, a művészeti vásárok és sok minden más is. Mi a megoldás?

Az államnak meg kell támogatnia ezt a szektort, nagyon komoly pénzekkel, hiszen nagyjából 400 ezer emberről beszélünk! Plusz az ő családjaikról, egy életszínvonalról, és nem utolsó sorban egy országimázsról, amelynek elsődleges megjelenítői a turisztikában dolgozók.  És még egy, amit kevesen vállalnak, de én kimondom: meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal! Minden higiénés szabályt betartva, de mindent megnyitva.
A lezárások, bezárások ugyanis olyan mélyre viszik a gazdaságot, ahonnan már nem lehet majd visszajönni.”

Az idegenvezetők se kapnak támogatást

Csala Natália hosszú évek óta idegenvezetőként dolgozik – de valójában ez egy ideje csak múlt- vagy feltételes módban igaz rá.

Két hónap után be kellett látnom, hogy amire várok, vagyis, hogy mentességet kapunk, nem fog bekövetkezni, ezért aztán megléptem a szüneteltetést, de ez ugye azzal jár, hogy egészségügyi járulékot fizetni kell. És nekem semmilyen bevételem nem volt. Elindítottam hát az álláskeresési járulék kérelmezését, de május óta semmi se történt. Mindössze a kerülettől kaptam egyfajta segélyt, egyszer 50 ezer, majd 15 ezer forintot.

Többször is próbáltuk felhívni magunkra a kormány figyelmét. Nyáron a Bazilikánál tartottunk egy flashmobot, jelképeinkkel, színes esernyőkkel demonstrálva, az elmúlt napokban pedig a ’kék főváros’ és a buszos felvonulás volt hivatott ránk irányítani a figyelmet – egyelőre nem érzékelhető hatással. A németes kollégák egy picit jobb helyzetben voltak nyáron, mert jöttek a dunai nagy hajók, ám egy normál szezonhoz képest ezek említésre se méltó számok. Tudok olyan kollégáról is, aki egyéni városnézést szervezett, de mondom, ezek annyira marginális esetek, hogy nem túlzok, ha azt állítom, az egész szakma haldoklik. Egyetlen forint bevétel, egyetlen forint támogatás nélkül.

A  határzár elvette  tőlünk azt a reményt is, hogy a tavaszi kiesést most ősszel pótoljuk. Elképesztő szerencsével én pár napja állást kaptam egy olasz cégnél, ha ez nem lenne, fogalmam sincs, hogyan élném túl a következő hónapokat.”

Vissza kellett fizetni az előlegeket

Zséli Szilvia egy egészségházat vezet, ahol időnként megfordulnak külföldi vendégek is. Mivel a FoRest for Life-ban kiscsoportos kúrákra jelentkeznek be a vendégek, így alaposan felborítja a tervezést, ha valaki lemondja a részvételt.
„Az idei év mindenkinek nagyon nehéz. Amikor általános karantént hirdettek, természetes volt, hogy nem indulhat csoport. Ettől függetlenül egy ilyen háznak van rezsije, amit valahonnan elő kell teremteni, de ezt a valahonnant nem láttam tavasszal. Azt tettem hát, amit mindenki más, kivártam. Könnyebbség volt számomra, hogy az előleget nem kérték vissza a vendégek, inkább átütemezték az érkezésüket. Viszonylag ritkán fordulnak meg nálam külföldiek, de tavasszal két turnus is érintett volt ebben.

Mind az erdélyi csapatom, mind a német vendég őszre kérte a módosítást. Ők is, én is nagyon vártuk már a találkozást, mert az enyém nem egy klasszikus vendéglátó szerep. Én tervezem meg az ittlétük szakmai oldalát is, és ezt annak megfelelően alakítom, amilyen a konzisztenciája-koherenciája az adott csapatnak. Igyekszem őket már érkezés előtt kicsit megismerni és szinte velük élek, amíg itt vannak. Ha valaki lemondja, nem könnyű a helyére beemelni valakit, mert egy kilencnapos elvonulást meg kell szervezni, úgy a család, mint a munkahely vonatkozásában, vagyis ritkán szoktam tudni feltölteni a megüresedő helyeket. Így, amikor értesültem a határzárról, ismét el kellett engednem magamban erdélyi és német vendégeimet, ami nekik se könnyű és nekem se.

A csalódottságon túl, anyagi vonzata is van a belépési tilalomnak, hiszen mivel nem látjuk előre, mikor jöhetnének az egészségházba, az előleget ezúttal már visszautaltam. Igyekszem belátó lenni, értem, hogy itt a második hullám, de valahogy differenciáltabban kellene a korlátozásokat életbe léptetni, hiszen sok olyan jelenséget látunk, ahol garantáltan nagy kockázata van a vírus terjedésének, mégis akadálytalanul működhetnek; miközben pedig rengeteg vállalkozó ellehetetlenül egy-egy döntés okán.”

Párokat választanak szét a határok...

A fentiek mellett, nem csak gazdasági vetülete van a határok lezárásának, de beleszólhat  a magánéletünk alakulásába is.
Kállay Andrea angol tanár, pont egy holland származású, Belgiumban élő férfivel esett szerelembe.

„Nagyon megijedtünk, amikor jött a hír, ugyanis John Belgium és Magyarország között ingázik. Azonnal utánanéztünk, pontosan mik a lehetőségek, illetve kötelezettségek, nem pusztán a kapcsolatunk apropóján, de azért is, mert ha nem utazhat a két ország között úgy, ahogy eddig, akkor vagy az üzlete bánja – ami Belgiumban működik –, vagy a gyerekével nem tud találkozni, aki pedig Budapesten él. Magamat hátra soroltam ebben az egészben, mert számomra nem kérdés, hogy mi kitartunk egymás mellett, akárhogyan is lesz.

Egy fejezetet már letudtunk ebből, hiszen tavasszal se volt egyszerű az életünk. De kibírtunk minden karantént, minden nehézséget. Ami megnyugtató, hogy éppen ezért, mert itt él a kislánya, John elvileg szabadon mozoghat, de azért mi letöltöttük a nyomtatványt a police.hu-ról és benyújtottuk a méltányossági kérelmet.

Annyit már biztosan veszítettünk a határzárral, hogy szeptemberben nem tudunk találkozni, mert most én mentem volna ki hozzá, és tanárnőként se a két hét karantén, se a két teszt  kifizetése nem opció számomra. Egyébként érdekes volt, hogy amikor nyáron autóval jöttünk vissza Belgiumból, ránk se  néztek a határon, most meg hirtelen mindenki potenciális vírushordozó lett. John meg is jegyezte, amikor a Balatonnál töltöttünk pár napot, hogy itt kellene maszk viselésére kötelezni az embereket, ami például az ő városában, Vilvoordéban evidens és az utcán is mindenki abban van, nem csak vásárlás közben. Amikor elutazott, más volt a búcsúnk, mint eddig, mert annyira kiszámíthatatlan a helyzet, hogy engedély ide vagy oda, nem biztos, hogy  októberben újra ölelhetjük egymást…”