2p
A katonai kisgép röviddel a felszállás után fúródott a földbe Máltán.
Az amerikai légierő Fairchild Metrolinere - egy ilyen luxemburgi gép zuhant le Máltánál

Lezuhant egy luxemburgi lajstromozású katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren, legalább öt ember meghalt. Uniós határvédelmi tisztviselők lehettek a gép utasai - jelentette hétfőn a Times of Malta című napilap honlapja. A Reuters értesülése szerint az öt elhunyt francia volt.

A repülő valószínűleg Líbiába indult, de nem sokkal felszállás után, helyi idő szerint reggel fél 8 előtt a futópálya közelében a földnek csapódott, és lángba borult. A Times of Malta honlapján megjelent felvételek szerint a repülőtérről fekete füstoszlop emelkedett a magasba, és a reptér közelében futó, két falut összekötő útra is kirepültek a gép roncsának égő darabjai. A portál a becsapódásról is közölt videót.

A szigetország nemzetközi repülőterét egyelőre lezárták. A repülőgép közleményben tudatta, hogy a légi közlekedés további utasításig, határozatlan időre szünetel.

Nevük mellőzését kérő forrásokra hivatkozva a lap azt írta, hogy a balesetet valószínűleg senki nem élte túl. Szintén névtelenséget kérő források azt mondták a lapnak, hogy a repülő dupla légcsavaros, Fairchild Metroliner típusú volt, melyet a Frontex bérelt Luxemburgból, és a líbiai Miszrátába tartott. Ezen a típuson a személyzettel együtt maximum 19 ember utazhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű 10 százalék: újabb közvélemény-kutatás, újabb Tisza-előny
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 08:01
Ezúttal a Publicus Intézet mért.
Közérdekű Így hatol be a mikroműanyag az emberi szervezetbe
Bózsó Péter | 2025. augusztus 9. 17:03
Nem is gondolnánk, hogy honnan indul egy-egy mikroműanyagszál története a természetbeni körforgásban. Gyakorlatilag nem bomlik le, csak még kisebb darabokra, nanoműanyag részecskékre töredezik. Ezek számos módon hatolhatnak be az emberi szervezetbe.
Közérdekű Fontos figyelmeztetést adott ki a Nébih
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 13:25
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton a honlapján.
Közérdekű Koronavírus: emelkedhet az esetszám
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 11:25
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton a honlapján.  
Közérdekű Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 11:43
A fejlett világban mindenhol leszerelik az ATM-eket, itt telepíteni kell, pedig a magyarok is egyre inkább elfordulnak a készpénztől – írja laptársunk, az Mfor. 
Közérdekű Itt az új 20 ezer forintos, nagyon mutatós lett
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:52
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki. A 20 000 forint névértékű ezüst és 3 000 forint névértékű színesfém emlékérmék 2025. július 28-tól megvásárolhatók.
Közérdekű Amíg ön aludt, Szijjártó Péter felmondóleveleket írt alá
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 06:39
Fontos posztokon történik változás a magyar diplomáciában.
Közérdekű Mit mond majd Magyar Péter Paks 2-ről?
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:20
Az oroszok újabb beruházásáról a 21 Kutatóközpont készített felmérést Tordai Bence képviselő kérésére.
Közérdekű Orbán Viktor megint nekiment a bankoknak, miközben tárgyal velük
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 08:45
A kormányfő a Kossuth Rádióban beszélt péntek reggel.
Közérdekű Véget ért a Napenergia Plusz program, megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 09:42
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban – jelentette be a hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG