2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Matolcsy György szerint súlyos hibákat tartalmaz az ÁSZ jelentése, az alapítványi vagyont nem érte kár.

Nem csitul a Magyar Nemzeti Bank alapítványait érintő botrány, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több száz oldalas jelentésében szabálytalanságokat és súlyos gazdálkodási problémákat tárt fel a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) működésében. A jelentés szerint a vagyonkezelés egy átláthatatlan cég- és befektetési struktúrán keresztül zajlott, és vagyon elleni, valamint a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja vetődött fel. Az ÁSZ feljelentést tett, az ügyben nyomozás indult. 

Az Indexnek telefonon nyilatkozó Matolcsy György, a jegybank korábbi elnöke szerint „iratellenes, tényeket nélkülöző ÁSZ-jelentés” született. Úgy véli, az Optima Befektetési Zrt. és a PADME minden megállapításra érdemben válaszolt, ám ezeket nem vették figyelembe.

„Felfoghatatlan hiba az ÁSZ elnökétől, ahogy a károkozás szóval dobálózik” – fogalmazott.

Matolcsy bírálta, hogy a jelentés a GTC Holding vagyonát kizárólag tőzsdei árfolyam alapján értékeli, és elmondása szerint az ingatlanalapú portfólió valós értékét az EPRA NTA módszertan alapján kellene megítélni. Hangsúlyozta: „az adatokból egyértelműen látszik, hogy az alapítványi vagyon teljes mértékben megvan, sőt az értéke meghaladja az 500 milliárd forintot”.

A Neumann János Egyetem és a PADME kapcsolatáról azt mondta, a jegybank 2014 óta kiemelt célként kezelte a pénzügyi kultúra fejlesztését, és az alapítvány több milliárd forint értékben támogatta az intézményt. A hűtlen kezelés gyanúját visszautasította: „minden információ szerint megvan az alapítványi vagyon, sőt jelentősen emelkedett is”.

Az ügyben az ORFK hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz, az ügyészség szerint az eljárás felderítési szakaszban van.

 

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG