2p
Újra Magyarországra látogat az orosz elnök, vasárnaptól életbe lép több forgalomkorlátozás.
Időszakos parkolási tilalom a Stefánia úton, a Papp László Sportarénánál. (Forrás: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint augusztus 27-én és augusztus 28-án több forgalmirend-változás is lesz a fővárosban.

Mint írják: nemzetközi rendezvényre érkező delegációk miatt szakaszos és időszakos forgalomkorlátozások lesznek augusztus 28-án 11 óra és 20 óra között a Liszt Ferenc Nemzetközi  Repülőtér és a Papp László Budapest Sportaréna közötti útvonalakon.

A rendőrség augusztus 27-től megállási tilalmat rendel el az említett útvonalakon.

Eltűnt az autód?

Azokat a gépjárműveket, amelyek a megállási tilalommal érintett útszakaszokon parkolnak, a rendőrség elszállítja. Az elszállított gépjárművek tulajdonosai a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállították a járművüket, valamint tájékozódhatnak további teendőikről. A telefonszám augusztus 25-én 20 órától augusztus 29-én 20 óráig üzemel.

Biztonsági intézkedések

Korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, komoly biztonsági előkészületek zajlanak Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásához kapcsolódóan.

Szijjártó szerint az orosz elnök alapvetően a cselgáncs-világbajnokság megnyitója miatt jön, de ha már itt van Putyin, munkamegbeszélést is folytat Orbán Viktorral. Az orosz küldöttséggel több miniszter is érkezik Budapestre. További részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG