2p
Magyarország erdeiben az ősz egyik különlegessége a szarvasbőgés, amit néhány alapszabály betartásával a túrázók is élvezhetnek.

A szeptember a szarvasbőgés időszaka országszerte, így a somogyi erdőkben is. A szerelmes nagyvadak megfigyelése páratlan élmény, de fontos, hogy közben ne zavarjuk meg az állatokat és legyünk tekintettel az erdőlátogatási korlátozásokra is. Ez a gímszarvasok nászának időszaka, amely augusztus végén kezdődik, szeptember közepén vagy végén éri el a csúcsot, és általában október végéig, november elejéig tart. Ezekben a hetekben a bikák szerelmes bőgésétől hangos az erdő.

A szarvasbika jellegzetes hangja kettős célt szolgál: segít egyben tartani a saját „háremét” és visszatalálni a lemaradóknak, de egyben jelzés és figyelmeztetés is a riválisoknak. A bikák közötti rangsor több lépésben alakul ki: elsőként a hangjukkal igyekeznek elijeszteni és távol tartani a riválisokat. Ha ez nem sikerül és két bika összetalálkozik, először felmérik az erőviszonyokat. A szarvasok egymás mellett sétálva megmutatják agancsaikat és mérlegelik, melyikük a rátermettebb. Ha egyik sem hátrál meg, akkor összefonódott aganccsal megkezdődik a birkózás, mindaddig, amíg a vesztes el nem menekül.

Csak távolról és csendben

A szarvasbőgés idején, vagyis szeptember végéig Somogy megye több erdeje csak korlátozottan látogatható, hiszen a túlzott emberi érdeklődés megzavarhatja az állatokat. Emellett a vadászat miatt balesetveszélyes is a tiltott helyeken tartózkodás.

Az élményről viszont senkinek nem kell lemondania. Az erdészetek turisztikai egységei szervezett programok sorát kínálják, amelyeken felkészült szakemberekkel, túravezetőkkel várják a kirándulókat. Természetesen önállóan is el lehet indulni szarvaslesre. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy délután 3 és reggel 9 között ne menjünk lezárt erdőrészekbe. A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG erdészei azt tanácsolják, hogy ha meghalljuk a bőgő bika hangját, akkor csendben és óvatosan mozogjunk, hogy ne riasszuk meg az állatot. Különösen igaz ez akkor, ha megpillantani is sikerül az átlagosnál ilyenkor óvatlanabb nagyvadat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 16:24
Hétfőn lehull a lepel az Országgyűlésben, ahol bemutatja a miniszterelnök a jövő évi költségvetést.
Közérdekű Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:17
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
Közérdekű Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:11
A vétóról is említést tett a Magyarországot legutóbb Brüsszelben képviselő miniszterelnök.
Közérdekű Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:04
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG