2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az előzetes becslés viszonylag korán elérhető lesz.

Az Európai Parlament vasárnap este, negyed 9 után teszi közzé az első becslést az új EP összetételéről, a 27 tagállam előzetes eredményeit pedig este 11 után közlik, miután az utolsó szavazókörök is bezártak.

Bár Magyarországon már este 7 órakor bezárnak a szavazókörök, az EP-választás előzetes eredményeit az uniós előírások alapján nem lehet közzétenni addig, amíg az unióban minden szavazókört be nem zárnak. Vagyis a magyarországi előzetes eredmények közlésével is meg kell várnia a Nemzeti Választási Irodának, hogy este 11 órakor bezárjanak az olaszországi szavazóhelyiségek.

Egy szavazó az önkormányzati, európai parlamenti és nemzetiségi választásokon a XII. kerületi Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában kialakított 24. szavazókörben 2024. június 9-én
Egy szavazó az önkormányzati, európai parlamenti és nemzetiségi választásokon a XII. kerületi Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában kialakított 24. szavazókörben 2024. június 9-én
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Az azonban nem tiltott, hogy a választások előtt készült közvélemény-kutatások, illetve esetleges exit-pollok alapján becsléseket hozzanak nyilvánosságra az EP-választás várható eredményéről. (Magyarországon a helyi szabályozás miatt azonban a szavazásra vonatkozó exit-pollokat is csak a szavazóhelyiségek zárását követően lehet közölni.)

A tagállamok választási szervei este 11 óra után hozhatják nyilvánosságra a hivatalos, előzetes eredményeket, így az első tagállami becslések és az addigra elérhető előzetes tagállami eredmények alapján az EP negyed 12-kor közli a választás első összeurópai előzetes eredményét. Ekkor teszik közzé a várható mandátummegoszlást is. Ezután a parlament szolgálatai a nemzeti hatóságoktól kapott információk alapján frissített előrejelzéseket adnak ki, az utolsó előrejelzés hétfőn, körülbelül éjjel 1 órakor várható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:25
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
Közérdekű Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:10
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
Közérdekű Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:10
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött arról, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére. Döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Közérdekű Interjú közben hagyta faképnél a műsorvezetőt a tajtékzó Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:20
Az amerikai elnök interjú közben nemes egyszerűséggel felállt és otthagyta az NBC riporterét.
Közérdekű Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:00
Egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt.
Közérdekű Átalakítják a pedagógusok teljesítményének az értékelését
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:45
A jelenlegi rendszer túl sok adminisztrációt igényel, és nem ad valós képet a tanárok munkájáról – írja a kormány. 
Közérdekű Hamarosan kiderül, hogyan készült fel a MÁV a nyári főszezonra
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:50
Június 20-án indul a főszezoni, nyári menetrend. A nyári balatoni közlekedés pedig több vonatot és egyben nagyobb kapacitást is jelent.
Közérdekű Fontos korlátozást szüntet meg a szociális és családügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:37
Megszűnt az a korlátozás, amely külön fenntartói engedélyhez kötötte az adományozást a gyermekotthonok és az állami gondoskodásban élő gyermekek támogatását illetően – jelentette be Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
Közérdekű Nagy átalakításokra készül az oktatási miniszter?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 12:50
Lannert Judit szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát.
Közérdekű Újabb fontos törvényjavaslatot nyújt be a kormány, átalakulhat a közmédia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:15
Ezt Magyar Péter jelentette be egy nappal azt követően, hogy felmondott az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG