2p
Azt még nem tudjuk, mikor kezdik, de az biztos, hogy időben kész lesz. Szó volt a dugódíjról is.

Egyelőre még kérdéses a 3-as metró felújításának a kezdési időpontja, az időtartam azonban változatlan, ezt közölte Tarlós István főpolgármester a szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. Emellett a városvezető ragaszkodott ahhoz, hogy más projektek finanszírozására is használhassa a főváros az uniós forrásból nyert 137,5 milliárd forintot, amennyiben a beruházást az Európai Beruházási Bank hitelének emelésével és kormánygaranciával kell végrehajtani.

Biztosan nem lesz dugódíj - egy darabig

Tarlós István emellett megerősítette, hogy a főváros továbbra sem fogja kezdeményezni a behajtási díj (köznevén dugódíj) bevezetését kizáró törvény módosítását, de végeztek néhány számítást arra nézve, hogy milyen lenne, ha ez mégis megvalósulva.

A háttérszámítások szerint a város közigazgatási határán belül 5000 forintért lehetne matricát kapni, a belső pesti és budai zónákban használatonként kéne 700 forintot fizetni. A bevezetés – ha megvalósulna – egy év alatt futna le, és maximum egymilliárd forintba kerülne az államnak. Az éves bevétel azonban akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatná, tette hozzá a főpolgármester.

A főváros emellett tanulmánytervet készít a Népliget és az Óbudai-sziget fejlesztésére is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG