3p

Miközben az elmúlt napokban nagyjából tisztázódott, hogyan fogják a hidegebb időjárás miatti magasabb fogyasztást ellentételezni, azért számos kérdést felvet a kormány által bevezetett rezsistop.

A csütörtöki Kormányinfón ismertette a rezsistop kapcsán a legfontosabb tudnivalókat Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Ám már akkor egyértelmű volt, hogy számos, a fogyasztók szempontjából nem lényegtelen részletkérdésben nem született döntés írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tarto Mfor.hu. Az intézkedésre azért volt szükség, mert 2022-ben, a kedvezményes rezsiárak meghatározásakor az átlagfogyasztást túllépőknek a többletfogyasztásra gyakorlatilag az intézkedéskor csúcsra ugró tőzsdei árat szabták meg.

A cikk kifejti, hogy a magyar politikai innovációnak azért is volt sikerterméke a rezsicsökkentés, mert energiaszegénység akár a lakosság 20 százalékát is érintheti, vagyis ennyi ember számára okoz gondot a villany- és a fűtésszámla kifizetése. Ennek hátterében nemcsak az alacsony jövedelmek állnak, hanem az is, hogy a hazai lakásállomány egy része rendkívül rossz állapotú, és energetikai szempontból kiugróan pazarló.

Az elmúlt három évhez képest az idei január viszont szokatlan hideg időt hozott, ami azzal fenyegetett, hogy nagyon sok fogyasztó számára húsbavágó gázszámlák érkeznek majd. Ha valaki fogyasztása minimálisan az 1729 köbméteres átlag alatt volt, és ennek megfelelően a januári időszakban az elmúlt években 350 köbméter gázt fogyasztott januárban, annak nagyjából 35 ezer forint volt a havi számlája. Ha viszont a mostani hideg miatt – ahogy az az országos többletfogyasztásból is látszik – 30 százalékkal több földgázt égetett el, annak a számlája nem ilyen arányban növekedett volna, hanem közel 120 ezres gázszámla várt volna rá. Ez a választások előtt komoly politikai népszerűségvesztést eredményezhetett volna, amit a kormány nyilvánvalóan nem akart megkockáztatni.

Emiatt hozták a rezsistopnak elkeresztelt intézkedést, amelyről a Kormányinfón az derült ki, hogy a kabinet 30 százalékos fűtési kedvezményt biztosít a januári fogyasztás után. A támogatást minden háztartás csak egyszer veheti igénybe, attól függően, hogy gázzal vagy villannyal fűt. A kedvezményt külön nyilatkozattal lehet kérni, és aki villannyal fűt, annak április 30-ig jeleznie kell ezt. Aki nem nyilatkozik, és földgázt is használ, az automatikusan a gázszámlán kapja a kedvezményt. A havonta diktálóknak két részszámlán írják jóvá a támogatást.

Bár a kedvezményt biztosan megkapják a fogyasztók, sokak számára okozhat nehézséget az a kitétel, hogy aki már megkapta a januári számlát, annak azt javasolták, fizesse be, majd később korrigálják a számláját. Hasonlóan kellemetlen, hogy az átalánydíjasok csak az éves elszámoló számla után tudják érvényesíteni a kedvezményt, így ez akár az év második felére, sőt akár 2026 végére is tolódhat. A feltöltős mérővel rendelkezők egyszeri 7000 forintot kapnak. A távhősök a szolgáltatójukon keresztül jutnak hozzá a kedvezményhez. Akik 2025-ben a rezsivédett sávon belül végeztek, továbbra is ott maradnak, a januári többlet nem teszi őket a sáv fölé, ennek ellenére a 30 százalékos kedvezmény nekik is jár.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megmenekült Pilisjászfalu az akkufeldolgozótól
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 11:58
Sikeresen érveltek a kormányhivatalnál.
Közérdekű Tankoljon meg még ma, mert durva áremelkedés lesz péntektől a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:56
Jön az áremelkedés a hétvégén.
Közérdekű Jó hírt kaptak a diákok: emelkedik az ösztöndíj
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:07
Legkevesebb ötven százalékkal emelkednek a tanulmányi ösztöndíjak az egyetemeken a tavaszi félév során – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.  
Közérdekű Új felmérés: a Republikonnál többen szeretnék Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:54
E közvélemény-kutató februári megkérdezekor a válaszadók 45 százaléka Magyar Pétert szerette volna látni a miniszterelnöki székben, 37 százalék továbbra is Orbán Viktort preferálja. A Nézőpont Intézet február elején publikált felmérésében pont fordított a helyzet.
Közérdekű Április közepétől fontos változás jön Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 07:48
Elindul a Pay&Go az összes metróvonalon. 
Közérdekű Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:15
Semmiféle kockázattal nem kell kalkulálniuk azoknak a látogatóknak, akik a júniusban esedékes labdarúgó-világbajnokságra Mexikóba utaznak – közölte Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke.
Közérdekű Az MVM tiszta vizet öntött a pohárba a rezsistopkedvezménnyel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:00
Az MVM szerint sokan érdeklődtetek a földgázszámlákkal kapcsolatban, ezért a cég részletesen bemutatta, ki mikor számíthat majd a számlájára és azok mikortól tartalmazzák a rezsistop kedvezményt.
Közérdekű Ádáz küzdelem, így állnak most az erőviszonyok kevesebb mint 50 nappal a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:00
A Mediántól friss számok érkeztek. A Nézőpont Intézet teljesen mást mér.
Közérdekű Meghalt Perger István
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 18:22
Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője 48 évesen hunyt el.
Közérdekű Változna a gyógyszerrendelés: a kamara nem támogatja, komoly aggályaik vannak
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 12:37
11 pontban fogalmazta meg kétségeit a szakmai szervezet a vonatkozó rendeletek módosítsa kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG