3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A jövő héten megszűnhet a koronavírus-járvány megfékezésére korábban hozott összes korlátozás Angliában - közölte a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnap.

A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson miniszterelnök várhatóan hivatalosan is bejelenti, hogy a jövő hét folyamán hatályukat vesztik a lakossági szabadságjogokat korlátozó, még érvényben lévő utolsó járványügyi intézkedések.

Johnson erre már a hétfőig tartó parlamenti szünet kezdete előtti utolsó alsóházi ülésnapon, február 9-én egyenes utalást tett. Akkori rövid tájékoztatójában közölte: február 21-én, a parlamenti szünet utáni első napon ismerteti részletesen, hogy a kormány új stratégiája szerint az ország hogyan tud a továbbiakban együtt élni a koronavírussal.

Azt azonban már akkor bejelentette, hogy ha a biztató járványügyi folyamatok tartósnak bizonyulnak, várakozása szerint a kormány a még érvényben lévő utolsó hazai korlátozásokat is feloldhatja, beleértve azt a jogi kötelezettséget, amelynek alapján elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akiknek koronavírustesztje pozitív lett. Johnson szerint a karanténkötelezettség eltörlésére a március 24-re kitűzött határidőnél egy teljes hónappal korábban lehetőség nyílhat.

A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint az ország a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttérhet a személyi felelősség elvének alkalmazására, és ezt a sikeres oltási kampány, valamint a koronavírusról rendelkezésre álló tudásanyag bővülése tette lehetővé.

A lezárások és egyéb nem gyógyszertudományi jellegű beavatkozások életmentő fontosságúak voltak abban az időszakban, amikor a tudósok és az orvosok világszerte az új variánsok észlelésén és az e vírusváltozatokra adandó válaszintézkedéseken dolgoztak, ám e zárlatok is jelentősen megterhelték az emberek életét és megélhetését - áll a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleményében.

A Downing Street kiemeli, hogy a jelenléti oktatás korlátozása hátrányos hatást gyakorolt a gyerekek tanulmányi előmenetelére, mentális egészségi állapotára, fejlődésére, sőt jövőbeni kereseti lehetőségeire is. Boris Johnson hivatala hangsúlyozza azt is, hogy az oltási kampány mellett folyamatosan jelennek meg olyan vírusellenes szerek, amelyek jelentősen csökkentik a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedés és halálozás kockázatát. A legutóbbi adatok egyértelműen a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulását mutatják.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatása szerint a szombat este zárult 24 órában 34 377, az utóbbi egy hétben 317 283 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak az Egyesült Királyság egészében. Az elmúlt egy hétben kimutatott új koronavírus-fertőződések száma 24,6 százalékkal csökkent az előző heti adathoz képest.

Csökkenésnek indult a koronavírus-fertőződésből eredő, kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma is: az utóbbi egy hétben 8766 pácienst vettek fel a brit kórházak Covid-19 miatt, 13,4 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A szombat este zárult hétnapi időszakban 989 páciens halt meg Covid-19-ben, 22,5 százalékkal kevesebb, mint a múlt szombaton zárult egy hétben. A szaktárca kimutatása szerint a brit felnőtt lakosság 66 százaléka, vagyis kétharmada - 38 millió ember - már a koronavírus elleni oltás mindhárom adagját megkapta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG