5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Mi lesz az érettségik és a felvételik sorsa? Egyebek mellett ez is kiderült az operatív törzs mai tájékoztatóján. 

Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját a köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán kezdte, elsőként elsorolva az iskolák és óvodák napi adatait - 42 óvodában egy-egy csoportban rendeltek el szünetet, 79 általános iskolában pedig csak egy-egy osztály érint a digitális munkarend.

Azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt napokban egy petíciót is elindítottak az érettségik halasztásáért, elmondta, hogy az érettségi vizsgák nem maradhatnak el, ezek megtartása „mindenki érdeke”. Hozzátette, hogy az érettségiket a már ismert fokozott óvintézkedések (egy teremben legfeljebb 10 ember) mellett fogják megtartani, így a kormány nem tervez változtatni az előre meghirdetett időpontokon. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy érettségi felkészítőket igény szerint lehet tartani.

Forrás (Youtube/M1)
Forrás (Youtube/M1)

A középiskolai felvételik kapcsán Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a kormány itt sem számít káoszra, miután a nyolcadikosok jelenleg is helyszíni oktatásban tanulnak. Január 23-án országosan 75 ezer diákot várnak felvételizni, a járványvédelmi intézkedések miatt a szokásosnál több helyszínen. Az államtitkár végül beszélt a májusban esedékes országos kompetenciatesztről, ezeket is mindenképpen szeretnék megtartani, az írásbelik megrendezése a szokásos óvintézkedések mellett történhet majd.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elsőként elismételte a reggel óta már ismert napi statisztikákat:

az elmúlt 24 órában 696 újabb magyarnál mutatták ki a fertőzést, míg 127 beteg elhunyt. Az aktív fertőzöttek száma 144 970 fő. A legfiatalabb elhunyt 50 éves volt.

Kétféle vakcina is érkezik az országba ma, ezzel kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinából 81 tálcányi várható, amely 47 385 személy beoltására lesz elegendő. Az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása szerint, miután a gyártó jelentősen túltöltötte a hatóanyagot tartalmazó ampullákat, ezért az eddigi öt helyett hat adagra lesz elegendő az ampulla, így a korábbinál eggyel több oltakozónak juthat a vakcina. Müller Cecília egy újságírói kérdésre válaszolva később azt is elmondta, hogy ez nem jelenti azt, hogy az oltást felvevők kevesebb hatóanyagot kapnának.

Befutott az amerikai Moderna vakcinájának első adagja is – összesen 7200 adag, amely 3600 ember beoltását teszi lehetővé. Müller Cecília kiemelte, hogy nem kell tartani az mRNS-vakcinától, a hatóanyag a sejtbe jutás után, miután átadta az arról szóló üzenet, hogy milyen fehérjét kell termelnie a sejtnek, és beindította az ellenanyagtermelést, néhány nap alatt elbomlik, és semmilyen más hatása nincs a szervezetre.

A Moderna ampulláiban 10 személy részére elegendő oltóanyag van, ezek 30 napig elállnak felbontás után. A vakcina csak 18 éven felüliek számára adható be, az oltás első és második körének beadása közt pedig 28 napnak kell eltelnie – ellentétben a Pfizer-BioNTech 21 napjával.

Az országos tisztifőorvos végül arról is beszélt, hogy a szociális alapellátásban dolgozók számára (például családsegítők, szociális munkások stb.) a pedagógusokéhoz hasonló tömeges, ingyenes tesztelési lehetőség lesz elérhető 127 mintavételi ponton a január 16-17. hétvégén.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, hogy Szerbia meghosszabbította a beutazási korlátozásokat, minden beutazónak 48 óránál nem régebbi PCR-tesztre van szüksége, különben 10 napos kötelező karantént írnak elő. A korlátozások alól mentesülnek például a teherforgalom résztvevői, valamint a diplomáciai beutazók is.

Az alezredes ismertette az intézkedési statisztikákat is az elmúlt 24 órából:

  • a közterületi maszkviselés hiány miatt 148;
  • a tömegközlekedésen a maszkviselés hiánya miatt 1;
  • míg a boltokban és más intézményekben a maszkviselés hiánya miatt 9 esetben intézkedtek a rendőrök.

A kijárási korlátozások megsértése miatt 319 személy ellen kellett fellépni. A korlátozások bevezetése óta összesen 24 244 alkalommal intézkedtek a rendőrök.

Így alakultak a napi karanténszámok

Az elmúlt napon 3871 új házi karantént rendeltek el, így összesen 25 532-en vannak jelenleg ilyen korlátozás alatt.

A rendőrség 9991 karanténellenőrzést végzett, az alkalmazáson keresztül 2857-en kommunikálnak a hatósággal.

Újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília kijelentette, hogy a két vakcina nem kombinálható, erre vonatkozóan szinte nem zajlottak kísérletek. Minden esetben félreteszik a második adagot az oltakozók számára, mivel csak az előírás pontos követése mellett garantálja csak a védettséget a gyártó.

Arra a kérdésre, hogy mi várható, ha valaki már megkapta az oltást, de mégis koronavírusos lesz, mire számíthat, elmondta, hogy a betegség lezajlása enyhébb és szövődménymentesebb lehet. Egyetlen vakcina sem nyújt 100 százalékos védelmet, de a súlyos lefolyástól biztosan megvédi majd az oltakozót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
Közérdekű Tovább fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:55
Egyre kevesebb a házasságkötés is.
Közérdekű Mérföldkőhöz ért a megújuló közmédia
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 12:57
A Független Közmédia Testület 2026. október 28-ai határozatával – a munkavállalók által választott tag kivételével – visszahívta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (korábbi nevén Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.) felügyelőbizottságának (fb) elnökét és tagjait, és ezzel egyidejűleg döntött az fb új elnökéről és tagjairól. Az fb tagja lett lapunk főszerkesztője, Csabai Károly.
Közérdekű Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 06:46
A miniszterelnök közösségi oldalán tudatta, hogy elindul az első cseh-magyar kormányülés helyszínére.
Közérdekű Seszták Miklósnak sem lesz fehér karácsonya, de valaki jól járhatott a pénzével
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 18:57
Meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A politikus a szerdai döntés értelmében 2027. január 30-áig marad letartóztatásban a több milliárd forintos korrupciós ügyben folytatott nyomozás miatt.
Közérdekű NKA-ügy: rács mögött marad Hankó Balázs
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:06
Meghosszabbították Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkár letartóztatását. A két politikus a Nemzeti Kulturális Alap több mint 17 milliárd forintos támogatási botrányával összefüggésben került rács mögé, és a mostani döntés értelmében 2027 februárjáig letartóztatásban maradnak.
Közérdekű A megélhetési gondok kezelését sürgetik az európai fiatalok
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 14:12
Egyre aktívabbak az európai fiatalok a közösségi és társadalmi kezdeményezésekben, miközben az Európai Uniótól elsősorban a béke megőrzését, az egyenlőtlenségek csökkentését és a munkalehetőségek bővítését várják. Az Európai Bizottság szerdán közzétett Eurobarométer-felmérése szerint a 15 és 30 év közöttiek 75 százaléka vett részt valamilyen szervezet tevékenységében az elmúlt egy évben, szemben a két évvel korábbi 64 százalékkal.
Közérdekű Szigorúbb szabályok jöhetnek az elektromos rollerek használatára
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 13:28
Jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatának szabályait a kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. A kormányfő szerint a javaslatot széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, a konkrét intézkedésekről azonban egyelőre nem közölt részleteket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG