|
| (MTI/EPA/Hannah McKay) |
A parlament óratornyának nagyharangja augusztus 21-én délben szólal meg egy ideig utoljára. Kivételes alkalmakkor, például az új évkor a munkálatok alatt is megszólal majd a harang.
A 13,7 tonnás harang csaknem minden órában megkondult az elmúlt 157 évben. Legutóbb 2007-ben, azelőtt pedig 1983 és 1985 között hallgatott, karbantartás miatt. Mostani elnémulása a szintén Big Benként emlegetett, hivatalosan azonban II. Erzsébet után elnevezett torony és az óra felújítása miatt válik szükségessé - mondta Steve Jaggs, a nagyóra őre.
Az 1856-ban épült torony felújítása halaszthatatlanná vált, az összességében 30 millió fontos projektet tavaly jelentették be, és a munkálatok már meg is kezdődtek, a Big Ben, félig fel van állványozva. Az 1859-ben elhelyezett órát is alapos vizsgálatnak vetik alá: minden egyes fogaskerekét ellenőrzik, és ha kell felújítják. Mind a négy számlapját megtisztítják és megjavítják, fémkeretüket megújítják.
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




