3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

A Tisza által kezdeményezett ülés után, amelynek napirendjén a volt tárcavezetőnek a BYD kínai autógyártó cégnél vállalt pozíciójából fakadó esetleges nemzetbiztonsági kockázatok szerepeltek, Czakó Czirbus Pál elmondta: álláspontjuk szerint ilyen kockázatot rejthet, hogy egy volt külügyminisztertől, – akinél minősített adtok tömkelegei vannak – egy olyan vállalathoz, közeghez jutnak információk, „amely nem a mi szövetségi rendszerünkön belül van.”

Szijjártó Péter a BYD egyik rendezvényén
Szijjártó Péter a BYD egyik rendezvényén
Fotó: MTI

„Mi a NATO és az Európai Unió tagjai vagyunk, míg Kína nem tartozik ebbe a szövetségbe, ahogy ez a vállalat sem, amelyről tudjuk, hogy vezérigazgatója a Kínai Kommunista Párt tagja” – fogalmazott.

A tiszás bizottsági tag elmondta: Szijjártó Péter előéletével kapcsolatban azt lehet tudni, hogy a szövetségi rendszert többször elárulta az elmúlt 16 évben. „Az uniós bizottsági ülések szüneteiben telefonon felhívta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, ugyanakkor azt is lehet tudni, hogy a BYD-ért lobbizott, de említhetném a legnagyobb botrányt, az orosz hekkertámadást” – mondta a képviselő, aki szerint felmerül az a kérdés, hogy Szijjártó Péter vajon a magyar vagy a külföldi érdekeket szolgálta?

Apáti István (Mi Hazánk) a testület elnöke az ülés után elmondta, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseit is meghallgatta a bizottság, az ülésen elhangzottakat 2051. december 31-ig titkosították.

Ahogy az elnök fogalmazott,

„tűt próbálunk keresni a szénakazalban, hiszen nagyon nehezen detektálható, hogy mik hangzottak el jelen esetben Szijjártó Péter és a szóban forgó kínai vállalat vezetői között”.

Kétségtelenül egy sajátos körülmény, sajátos politikai helyzet, ami most előállt – fogalmazott.

Az ülésről elmondta, hogy új, releváns információ szerinte nem hangzott el az üggyel kapcsolatban. Jelezte, hogy jelenleg konkrét kezdeményezés még nem érkezett Szijjártó Péter meghallgatása iránt.

Apáti ugyanakkor úgy látja: ebből az esetből kiindulva érdemes lenne egy szabályozást felállítani és fokozott ellenőrzési körbe vonni, amikor valaki nemzetközi cégtől, nagyvállalattól érkezik a magyar politikába vagy fordítva, hogy felmerülhet-e bármilyen érdekellentét, nemzetbiztonsági kockázat.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG