2p

Az MCC volt a csúcs, a Mediaworks mögötti alapítvány viszont nem remekelt.

A 24.hu-n megjelent írás szerint egyetlen éve latt mintegy 77 milliárd forinttal gyarapodtak, így összesen már 694 milliárd forintnyi eszközállományt birtokolnak a Fidesz politikai céljait szolgáló alapítványok. A lap szerint a legnagyobb mértékben a fideszes alapítványi világ koronaékszere, az MCC, vagyis a Mathias Corvinus Collegium gazdagodott, elsősorban az államtól kapott részvénypakettekből származó osztalékok miatt.

Rejtélyes adományozóknak hála 5 milliárdot kasszírozott a Digitális Polgári Köröket és a háborúellenes gyűléseket szervező, újonnan létrejött alapítvány is.

Felhők a KESMA egén

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, azaz KESMA környékén már borúsabb a helyzet, ugyanis a fideszes propagandasajtó ernyője alá tartozó Mediaworksnél jelentős leértékelést hajtottak végre.

Vége van?

Hogy meddig tart ez a folyamat, erősen kérdéses: a Tisza-kormány felállása után néhány héttel benyújtotta a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA-k) felszámolását célzó javaslatát.

2020-ban a fideszes kétharmad a KEKVA-k létrehozásával a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnagyobb privatizációs hullámát hajtotta végre:

  • állami tulajdonú részvénypaketteket,
  • értékes épületeket és rengeteg pénzt csoportosítottak

a papíron közfeladatokat ellátó alapítványokba.

Ezzel a manőverrel került számos felsőoktatási intézmény fenntartása és irányítása magánkézbe, és így vált mindenki fölé magasodó monstrummá a Mathias Corvinus Collegium.

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 14:31
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció – jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
Közérdekű Több mint 1000 milliárd forintos Eximbank-ügyek miatt tett feljelentést a gazdasági tárca
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:12
Négy nagy összegű finanszírozási ügyletben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, miután az állami tulajdonú Eximbank átvilágítása során gyanús körülményeket és gyenge biztosítékokat azonosítottak – közölte a szaktárca.
Közérdekű Kapitány István leváltotta Paks 2 vezérigazgatóját
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:45
Felmentette tisztségéből Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető délután be is mutatta utódját.
Közérdekű Csökken az állami cégvezetők bére, feljelentés az EXIM Bank gyanús ügyeiben – ez történt a kormányszóvivőin
Sipos Ildikó | 2026. július 23. 16:04
3,6 millió forint lesz a bérplafon, többek között ez is kiderült a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.  
Közérdekű Kiderült, mekkora megtakarítással lép le Sulyok Tamás a színről
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:30
Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozata szerint a volt köztársasági elnöknek továbbra sincs autója vagy nagy értékű ingósága, ugyanakkor öt ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel, valamint több mint 77 millió forintos megtakarítással állampapírban, kötvényekben, NYESZ-en és bankszámlán.
Közérdekű Magyar Péter áfamentességet jelentett be a vényköteles gyógyszerekre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:55
Az intézkedés szeptemer 1-től lesz érvényes.
Közérdekű Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:35
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) üdvözölte a magyarországi sajtószabadság helyreállítására tett első lépéseket, ugyanakkor arra figyelmeztette a Magyar-kormányt: a valódi reform nem merülhet ki személycserékben és gyors intézkedésekben, és nem fordulhat elő, hogy az egyik párt médiakontrollját egyszerűen egy másiké váltsa fel.
Közérdekű Nemzetbiztonsági kérdések merültek fel Szijjártó Péter BYD-pozíciója miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:26
A volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
Közérdekű Nem áll le a törvénygyár – ezekről szavazhatnak jövő héten
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:36
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 
Közérdekű Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 20:28
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG