2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Harmadik napja, hogy több százan kerülnek kórházba, rengetegen kerültek lélegeztetőgépre is, az elhunytak napi száma pedig minden eddigi csúcsot megdöntött.

3456 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 532 578 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az alacsonyabb, azonosított fertőzöttszám összefüggésben lehet azonban a korábbiaknál kevesebb teszt elvégzésével is: kevesebb mint 14 ezer mintavétel történt az elmúlt 24 órában, a pozitivitási ráta így 25 százalékos. 

Elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 421 főre emelkedett. A napon belül elhunytak száma sose volt még ilyen magas, az eddigi rekord 193 fő volt, amit még december 6-án regisztráltak a hatóságok. A 100 ezer lakosra jutó halálozásokat tekintve a régió élmezőnyében vagyunk.

A gyógyultak száma jelenleg 359 061 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 156 096 főre emelkedett. 10 284 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1167-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházi kezelésre szorulók száma drasztikus mértékben emelkedik: immár harmadik napja kiugró számú beteg kerül kórházba. A vasárnapi és hétfői 530-540 fő után most 440 betegnek kellett valamelyik egészségügyi intézménybe befeküdni. Ilyen ütemű növekedésre a járvány korábbi szakaszában egyszer sem volt példa.

Lélegeztetőgépekre is nagyon sokan kerültek, 100 új beteg esetében volt erre szükség a napi adatok alapján. Ilyen magas számra se volt még eddig példa.

Már 1 397 342 fő a beoltottak száma, ebből 406 746 fő már a második oltását is megkapta - ez azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában több mint 50 ezer oltást adtak be. Az Operatív Törzs egyben arra is figyelmeztet, hogy a járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG