4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az egyházakkal együttműködésre törekszünk, semmilyen módon nem kívánjuk korlátozni a tevékenységüket és a finanszírozásukat – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés társadalmi részvétel bizottsága előtt kedden.

Tarr Zoltán ugyanakkor kiemelte: mind az egyházak, mind a civil szervezetek esetén az egyedi támogatásokat a jövőben áttekinthető, strukturált formában fogják odaítélni. Hangsúlyozta: fel kell számolni azt a függést a kormánytól, amelybe a civil közösségek, az egyházak és mindenféle közösség került.

„Vége van”, eddig „ez volt a gyakorlat”, de mi „nem fogjuk berendelni magunkhoz bármelyik egyház vagy vallási közösség vezetőit” és megtanácsolni nekik, hogy mit döntsenek.

Úgy fogalmazott, ez nehéz ügy, mert újra önállóságot kell tanulniuk ezeknek a közösségeknek, de megvan bennünk az életerő – értékelt.

Az egyházak soha annyi pénzügyi támogatást nem kaptak, mint az elmúlt esztendőkben, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak működni tudtak, de komoly fejlesztéseket is végre tudtak hajtani. Ennek azonban az volt az ára, hogy csöndben kellett maradniuk. Aki nem maradt csöndben, annak az egyháza büntetést kapott.

Tarr Zoltán értékelése szerint az elmúlt esztendők talán legnagyobb bűne az volt, hogy teljességgel megszűnt az emberek és a közélet, a politika közötti kapcsolat. Megszűntek az egyeztetés, a beszélgetés, a dialógus fórumai, amelyek mégis megmaradtak, azok teljességgel kiüresedett keretekké váltak.

Az elmúlt időszak számára egyik legfájóbb jelenségeként említette a kereszténységhez kapcsolódó kifejezések hamis használatát.

„Van egy párt, ami magát kereszténynek, demokratának és néppártnak gondja és semmi köze a kereszténységhez és a demokráciához” – fogalmazott.

Az elmúlt 12 esztendő a legsúlyosabb károkat okozta. Nemcsak a vallási közösségekben, a keresztény közösségekben, hanem minden közösségben – jelentette ki.

A civil szervezetekről szólva jelezte, szeretnék, ha visszaállna a társadalmi visszajelzés, a civil visszajelzés és kontroll, ami az elmúlt időszakban teljességgel megszűnt. A civil szó szitokszóvá vált, aminek volt oka, hiszen nagyon sok civil szervezet visszaélt a lehetőségeivel. De „korlátos megállapítás”, hogy minden civil bűnös és gonosz, kikéve azokat, amelyeket a Fidesz hozott létre – jelentette ki.

Tarr Zoltán a bizottsági meghallgatásán
Tarr Zoltán a bizottsági meghallgatásán
Fotó: Tarr Zoltán Facebook oldala

Hidvéghi Balázs (Fidesz) hozzászólására, amely szerint Tarr Zoltánt hétfői meghallgatásán elragadta a hév, amikor a tatárjáráshoz hasonlította a Fidesz-KDNP kormányzását, a miniszterjelölt úgy reagált: fenntartja, hogy a tatárjárás „laza hétvégi program” ahhoz képest, amit az országgal tettek. Annyi volt más a tatárjárásban, hogy a tatárok, azok nem mi voltunk – tette hozzá.

Rétvári Bence (KDNP) kérdésére, hogy miért nem lehetett oktatási miniszter Rubovszky Rita, Tarr Zoltán úgy reagált, Rubovszky Rita nem volt miniszterjelölt, miniszterjelöltek azok, akiket Magyar Péter azóta megválasztott miniszterelnök megnevezett.

Rétvári Bencének az egyházfinanszírozásra vonatkozó kérdésére Tarr Zoltán kijelentette: a Tisza soha nem készült megszorításokra. Mivel az előző kormány és Soltész Miklós korábbi államtitkár mindenhová elvitte a hírt, hogy szerintük a Tisza mire készül az egyházakkal kapcsolatban, most kevés olyan megilletődött közösség van, mint az egyházak. „Az Armageddon kellemes állapot ahhoz képest, amit önök mondtak nekik, hogy milyen megszorításokra készülünk” – jegyezte meg.

Leszögezte: nem fog változni az egyházi intézmények finanszírozása. Egy jelentős változást azonban ígért a miniszterjelölt: az állam felelős a közfeladat-ellátásért, és az állam nem fogja rákényszeríteni az egyházakra, hogy átvegyenek intézményeket. Ugyanakkor ha egy közösség úgy érzi, hogy szeretne bármilyen intézményt fenntartani, közfeladat-átvállalás keretében ezt megteheti.

Tarr Zoltán miniszteri kinevezését hat igen szavazattal, Apáti István (Mi Hazánk) nem szavazta ellenében támogatta a bizottság. Rétvári Bence (KDNP) és Hidvéghi Balázs (Fidesz) a bizottság ülésén tanácskozási joggal vettek részt, mivel még államititkári pozíciót töltenek be.

Tarr Zoltán meghallgatása után a közmédia átalakítására vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta: az Európai Unió 2025. augusztus 8-án hatályba lépett, az európai médiaszabadságról szóló rendelkezésének szeretnének érvényt szerezni a közmédia és az általános média működésében is.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG