2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tárca belső átvilágítása alapján több mint 7800 lélegeztetőgép kórházi alkalmazását nem vagy csak súlyos kompromisszumokkal javasolták. Az ügyben a Külügyminisztérium korábban már feljelentést tett ismeretlen tettes ellen

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter, valamint a tárca akkori vezetése már a koronavírus-járvány idején beszerzett lélegeztetőgépek megérkezésekor tudott arról, hogy több ezer berendezéssel minőségi problémák vannak – állította hétfői Facebook-bejegyzésében Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A minisztérium iratanyagának átvilágítása során előkerült dokumentumok szerint egy katonaorvos a megvásárolt mintegy 16 600 lélegeztetőgépből több mint 7800-at a „súlyos kompromisszummal használható, de nem javasolt”, illetve a „használata egyáltalán nem javasolt” kategóriába sorolt.

Velkey György László a jelentésre hivatkozva azt írta: egyes berendezéseknél lötyögött a beadott levegő mennyiségét szabályozó gomb, más gépeket pedig nem kórházi alkalmazásra terveztek. Több esetben hiányoztak a megfelelő tanúsítványok, valamint olyan készülékek is érkeztek, amelyekhez csak kínai nyelvű leírás tartozott, ezért azokat utólag kellett felmatricázni.

Több esetben hiányoztak a megfelelő tanúsítványok
Több esetben hiányoztak a megfelelő tanúsítványok
Fotó: MTI

Az államtitkár közlése szerint a minisztérium később mégis „jó” kategóriába minősítette át ezeket a berendezéseket. Állítása alapján így minőségi problémákkal rendelkező, egyes esetekben használatra alkalmatlannak ítélt gépek is kórházakba és szociális intézményekbe kerülhettek.

Velkey György László hangsúlyozta: az egészségügyben nincs helye a felelőtlenségnek, a minőségi előírások megkerülésének és a kockázatok elhallgatásának. Mint írta, a magyar emberek élete és biztonsága nem lehet alku tárgya.

Orbán Anita külügyminiszter az előző héten jelentette be, hogy a tárca nevében feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a járvány elleni védekezéshez kapcsolódó beszerzések ügyében. A 2020 tavaszán, Szijjártó Péter minisztersége alatt lebonyolított, közbeszerzés alóli kivételként kezelt vásárlások összértéke megközelítette a 300 milliárd forintot.

A külügyminiszter tájékoztatása szerint a belső átvilágítás során feltárt információk különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúját vetik fel. A feljelentés tárgyát képező beszerzések során elsősorban lélegeztetőgépeket vásároltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG