2p

Még ősszel a parlament elé kerül.

Ősszel pénzügyi digitalizációs törvénycsomag kerül a parlament elé, amely az elektronikus fizetés további térnyerését segíti elő - jelentette be Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Világgazdaság üzleti reggelijén.

A lap szerdai beszámolója szerint az államtitkár kitért arra: a lakosság nem is érzékeli, hogy az államnak évente 400 milliárd forintba kerül a készpénz kezelése, az elektronikus fizetés elterjedésének egyik legnagyobb akadálya pedig az a tévhit, hogy nagyon magasak a költségek, noha ezek számottevően csökkentek az elmúlt években.

Gion Gábor szerint a járványhelyzet egyértelműen segítette a pénzügyi digitalizáció erősödését, és további lökést adhat a fejlődésnek az, hogy januártól valamennyi online pénztárgéppel rendelkező kereskedő számára kötelező lesz az elektronikus fizetési lehetőség biztosítása.

Elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium - egyebek mellett a bankszövetség javaslatcsomagját is figyelembe véve - összeállított egy banki javaslatcsomagot, és a kormányzati egyeztetésen kialakult az egyetértés abban is, hogy annak elemeit milyen határidőkkel kívánják megvalósítani. A változtatások egy részét a jelenlegi jogi környezetben meg lehet lépni, de jó részükhöz jogszabályalkotásra is szükség lesz, ezért a PM ősszel digitálistörvény-csomagot terjeszt a parlament elé. Az államtitkár szerint az egyik legnagyobb megoldandó feladat megcáfolni azt a percepciót, hogy a digitális fizetés drága, vagy legalábbis többe kerül, mint a készpénzhasználat, és megmutatni a lakosságnak, hogy mennyivel több kényelmet és biztonságot nyújt a digitális fizetés - írta a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor: Újabb termékek árát is befagyaszthatjuk
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 08:58
Nagy Mártont nem érdekli a politika.
Közérdekű Mozgalmas volt a szerda délután – Gulyás Gergely fontos híreket hozott
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 17:32
A szerdai Kormányinfón több bejelentés is történt.
Közérdekű A nap képe: Lázár János valakinek megörült a Karmelitában
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 12:57
A szerdai kormányülésre jött.
Közérdekű Varga Mihályék eladják a Matolcsy-éra luxusnyaralóját
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 08:58
Hatalmas összeget spórol meg a Magyar Nemzeti Bank.
Közérdekű A nők vagy a férfiak munkáját veszi el inkább a mesterséges intelligencia?
Privátbankár.hu | 2025. május 25. 18:31
A munkagazdasággal foglalkozó kutatóknak fel van adva a lecke, hogy eldöntsék, női vagy férfi jellegzetességeket mutat-e a mesterséges intelligencia annak alapján, hogy milyen munkákat végez.
Közérdekű Orbán Viktor elmesélte, mire jutottak a rendkívüli megbeszélésen
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 16:36
Arról volt szó, hogy mi lenne, ha Ukrajna elzárná a gázcsapot. 
Közérdekű Erős üzenetet kapott a magyar kormány – Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:55
Az EU lekapcsolhatja az elnémítási – másként: átláthatósági – törvényt, újra naprenden a magyar kormány viselt dolgai.
Közérdekű A nap képe: Magyar Péter kimaxolta az alföldi romantikát
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 17:01
Ennél látványosabb képet nehéz lett volna lőni.
Közérdekű Orbán Viktor négyszeres gázszámla lehetőségéről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 08:50
A Kossuth Rádióban beszélt a kormányfő.
Közérdekű Megszavazták: Magyarország kilép a nemzetközi szervezetből
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 08:46
Áprilisban jelentették be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG