5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ártalomcsökkentés szemléletének népszerűsítését, a betegségek megelőzését és visszaszorítását célzó program országos egészségügyi szűréssel is kiegészül, és a tervek szerint az ártalomcsökkentésben és megelőzésben már tevékeny további szakmai szervezetek bevonásával valósulhat meg. A társadalmi célt szolgáló programsorozat a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom és a füstmentes.hu együttműködésében indul.

Az életmódváltás szükségességét kiemelten fontosnak tartja a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, melynek missziója, hogy edukációval és programokkal hívja fel a figyelmet a társadalmunkat érő számtalan lehetséges ártalomra (pl. levegőszennyezés, helytelen táplálkozás, függőségek), tudatosítja az emberekben ezek kockázatát, és megoldási módokat kínál ezek csökkentésére. Ennek jegyében indították útjára többek között 2021-ben a fustmentes.hu-val közösen Dobj le 100 kilót elnevezésű kampányukat, amely a közlekedési, vásárlási szokások átalakításától a komposztáláson át a dohányzás ártalmainak csökkentéséről történő tájékozódásig olyan gyakorlati példákat mutat be, amelyek tudatos döntésekkel, de életünk drasztikus átalakítása nélkül járulhatnak hozzá a károsanyag-kibocsátás és az ahhoz kapcsolódó egyéni és környezeti ártalmak kimutatható csökkentéséhez. Ezt a szemléletet erősítené Magyarország legnagyobb humanitárius szervezete is azzal, hogy szakmai tudással és tapasztalattal segíti az egészségügyi és környezeti ártalomcsökkentés gondolatának népszerűsítését, a civilizációs betegségek visszaszorítását, valamint az életmódváltás ösztönzését.

A mozgásszegény életmód komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Fotó: Pixabay
A mozgásszegény életmód komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Fotó: Pixabay

„Magyarország legnagyobb humanitárius szervezeteként alapvető feladataink közé tartozik az élet és egészség védelme, a betegségek megelőzése, szervezetünk alapelveinek terjesztése, a társadalmi szolidaritásra nevelés, az emberek ösztönzése a jobb életminőség elérésére. Egészségprogramunkban a prevenció mellett az edukációra is kiemelt hangsúlyt fektetünk, és hiszünk benne, hogy az életmódunk megfelelő átalakításával igenis csökkenthetőek az ártalmak a mindennapokban. A Magyar Ártalomcsökkentő Egyesülettel, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalommal és a füstmentes.hu-val összefogva egy olyan országos szakmai program megalkotását tervezzük, mely jól kidolgozott szakmai protokollok mentén a lakosságot legnagyobb mértékben érintő betegségek szűrését és megelőzését célozza meg – mondta el Váradi Mariann a Magyar Vöröskereszt Véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős országos szakmai vezetője.

„Magyarországon számos olyan civilizációs betegséggel küzdünk, melyek népegészségügyi szinten is komoly problémákat okoznak, miközben ezek túlnyomó része megelőzhető lenne, hiszen a külső környezeti hatások mellett az egyéni döntések is komoly szerepet játszanak abban, hogy valaki beteg lesz, vagy adott esetben függővé válik egy ártalmas szenvedélytől. Az Egyesületnél arra törekszünk, hogy megelőzzük ezeket a betegségeket, kiemelt figyelmet fordítva azokra a környezeti és civilizációs ártalmakra, amelyek hozzájárulnak kialakulásukhoz. Az olyan mindennapi ártalmak, mint a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, vagy a cukorbetegség hazánkban is rengeteg embert érintenek, pedig megfelelő tájékoztatással, szakmai programokkal és szűrésekkel ezek visszaszoríthatók lennének” – emelte ki Dr. Toldy-Schedel Emil, a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület elnöke.

 

Az egészségügyi ártalmak sorában régóta kiemelt szerepet kap a dohányzás.  A világon jelenleg is több mint 1,3 milliárd ember dohányzik, hazánkban több mint 2 millió ember, így a dohányzás komoly társadalmi probléma napjainkban is. Egyetértés van abban, hogy a dohányzás káros az egészségre, valamint az is egyre nyilvánvalóbb, hogy nem csak súlyos betegségeket okoz, hanem számos társadalmi és környezeti probléma okozója is. A dohányzás visszaszorítására tett intézkedések ezért rendkívül fontosak.

„A terápiás folyamatban a megelőzés és a leszoktatás a két legfontosabb cél, ezek mellett fontos megemlíteni a kockázati tényezők mérséklésének lehetőségét is, hiszen a zéró tolerancia helyett az ártalomcsökkentés teljes spektrumára szükség van a dohányzás káros hatásai elleni küzdelemben. Akik nem szoknak le, azok is tehetnek egy lépést előre, hiszen az ártalomcsökkentés lehetőségeiről történő tájékozódással nem csak maguknak, de a környezetüknek is segíthetnek. A kétmillió magyar dohányos mellett a cigarettázás káros hatásai ugyanis a környezetüket is érintik. A leszokásnál kétségtelenül nincs jobb alternatíva, így aki le akar szokni, azt támogatni kell ebben, hiszen kizárólag így szüntethetők meg teljesen a dohányzás ártalmai. Fontosnak tartjuk a dohányzást folytatók számára is megteremteni annak a lehetőségét, hogy tájékozódni tudjanak a dohányzás ártalmainak csökkentéséről. Természetesen a leszokással tehetünk a legtöbbet önmagunkért és a környezetünkért, de minden megtett lépés sokat számíthat ezen az úton - hangsúlyozta Hajdu Márton, a füstmentes.hu szóvivője.

A tervezett program a pozitív társadalmi szemléletformálás mellett mindegyikük saját szakterületén tevékenyen hozzájárulhat az életmódváltáshoz szükséges folyamatok elindításához, hiszen az ártalmak csökkentésében és a változás elindításában minden lépés számít!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG