3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Május vége óta csak online érhető el a nagymúltú lap, a Népszava sorsa azonban a jelek szerint most rendeződhet: új főszerkesztője Tóth Ákos lesz és az újság hetilapként is elérhetővé válik.

Rendeződhet a Népszava sorsa: szeptember 16-án az állománygyűlésen bejelentették a változásokat a Népszavát kiadó társaság, a XXI. század Média Zrt. vezetői. Eszerint a főszerkesztő Tóth Ákos lesz, s amellett, hogy online elérhető, hetilapként is megjelenik majd az újság, várhatóan október közepétől – írta meg az index.hu.

A Népszava május 29. óta csak online formában volt olvasható.

A főszerkesztői posztot mostantól ellátó Tóth Ákos korábban, 2015-ig a Népszabadságnál dolgozott, vidéki tudósító, majd rovatvezető főszerkesztő-helyettes volt, mielőtt a laptól távozott.

Ezt követően a 168 Óra hetilapot 3 éven át vezette, s alkalmilag a Népszava többségi tulajdonrészét megvásárló, a Jelen hetilapot kiadó kft., a Liberty Press ügyvezetője – a hetilap indulásakor alapító-főmunkatárs volt.

Az Index úgy tudja, több munkatárs kezdheti meg a munkát a Népszavánál, akik a Jelentől érkeznek, Lakner Zoltán főszerkesztő pedig – aki a lapba már írt is véleménycikket szeptember 16-án – Tóth Ákos helyettese lesz.

Az Index megírta: egyelőre nem érkezett hivatalos és iparági információ sem arról, hogy a Népszava a Mediaworks felé törlesztette-e a tartozását, valamint, hogy milyen forrásból működtetik majd a hetilapot. A Liberty Press a 2024-es évre vonatkozóan korábban azt közölte, hogy mínusz 150 milliós az eredmény, a tavalyi beszámolója pedig nem érhető el a vonatkozó adatbázisban.

A Népszavát kiadó XXI. század Média Zrt. kapcsán Vető Balázs vezérigazgató úgy fogalmazott: azt követően, hogy augusztus végén vezérigazgató-csere történt, jelenleg a vállalat átadás-átvételi folyamatai zajlanak. Ennek során – évekre visszamenőleg – áttekintik a pénzügyi, gazdasági, jogi kötelezettségeket; minden továbbiról csak akkor tud nyilatkozni, ha látja a teljes képet.

Mint az Index megírta, Vető Balázs – a fenti folyamatra hivatkozva – konkrétumot egyelőre nem tudott mondani a zrt. tartozásainak, így a Mediaworks felé fennálló adósság rendezéséről.

Kitért az elől is, hogy válaszoljon a lap azon értesülésére, amely szerint a cég gondolkodik a Népszabadság-brand újraélesztésén. 

„Amint lezárul az átvilágítás és pontos képet látunk, tájékoztatjuk a nyilvánosságot”- mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
Közérdekű Tovább fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:55
Egyre kevesebb a házasságkötés is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG