2p

Romániában egy hét alatt csaknem duplájára emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, ami a szakemberek szerint az omikron vírustörzs egy új alváltozatának megjelenésével áll összefüggésben - írta pénteken a Hotnews.ro hírportál a román közegészségügyi intézet (INSP) heti jelentését ismertetve.

Az utóbbi héten 1256 új fertőzést azonosítottak Romániában, ami 82 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest. A páciensek egyharmada nem először kapta el a Covid-fertőzést. A kimutatásban öt halálesetet tulajdonítanak a Covidnak, de valamennyi áldozat egyéb betegségekben is szenvedett. Hárman közülük be voltak oltva koronavírus ellen.

A koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta több mint 3,5 millió SARS-CoV-2 fertőzést regisztráltak Romániában, és csaknem 69 ezer koronavírussal fertőzött ember halt meg.
A koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta több mint 3,5 millió SARS-CoV-2 fertőzést regisztráltak Romániában, és csaknem 69 ezer koronavírussal fertőzött ember halt meg.
Fotó: Deposithotos

A koronavírus előretörését a járványkórházak ügyeletein érzékelik elsősorban, ahová az elmúlt hetekben egyre több légúti tünetekkel küzdő beteg érkezik - magyarázta a Hotnews által megszólaltatott Simin Aysel Florescu főorvos, a bukaresti Victor Babes járványkórház igazgatója. Általában olyan betegekről van szó, akiknek krónikus betegségük is van, vagy idős emberekről, akik a betegség közepesen súlyos, vagy akár súlyos formái miatt kérik az orvosok segítségét, és kórházi kezelésre szorulnak - mondta a főorvos.

Hozzátette: viszonylag alacsony a fiatalok aránya a koronavírussal diagnosztizált betegek között, esetükben a kockázatok is kisebbek és általában csak tüneti kezelésre szorulnak. Feltételezése szerint sok olyan fertőzött van, akit hivatalosan nem diagnosztizálnak Coviddal, mert a betegség csak megfázásként nyilvánul meg és az érintettek nem mennek orvoshoz.

A kórházigazgató szerint az elmúlt hetekben Európa-szerte növekedett a Covid-19 megbetegedések száma, ami az omikron törzs új, JN1-es jelzésű alváltozatának tulajdonítható. A szakember hozzátette: az omikron korábbi alváltozataihoz hasonlóan a JN1-es is csak az esetek számának növekedését okozza, de nincs jele annak, hogy a betegség lefolyása súlyosabb lenne az előző variánsokhoz képest. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megjelent a menetrend az ügynökakták megnyitásáról
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:50
A Magyar Közlönyben megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat.
Közérdekű Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:15
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
Közérdekű Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:17
A svájci labdarúgó-válogatott magabiztos játékkal 2-0-ra legyőzte Algériát a világbajnokság nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett csütörtöki mérkőzésén Vancouverben.
Közérdekű Búcsúzott a vb-től a horvátok legendája, magabiztos spanyol továbbjutás
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:33
Spanyolország és Portugália továbbjutott a legjobb 16 csapat közé a labdarúgó világbajnokságon, míg Ausztria és Horvátország búcsúzott a tornától. Utolsó vb-meccsét játszotta le a horvát válogatott 40 éves, aranylabdás legendája, Luka Modrić.
Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG