2p

Volodimir Zelenszkij elutasította Vlagyimir Putyin háromnapos tűzszüneti javaslatát május 9-re, és ragaszkodik egy legalább 30 napos tűzszünethez.

Az újságírókkal folytatott beszélgetés során Zelenszkij kijelentette, hogy “nem kíván részt venni a Putyin által javasolt rövid tűzszünetek játékában”. Szerinte egy 30 napos tűzszünet sokkal ésszerűbb, mivel néhány nap alatt lehetetlen valódi megállapodásokat kötni – írja az atv az ukrán Unian hírportálra hivatkozva.

„A feltétel nélküli tűzszünet modelljét az amerikaiak javasolták. Próbáljuk meg 30 napra! Miért pont 30 napos tűzszünet? Mert három, öt vagy akár hét nap alatt semmilyen érdemi megállapodás nem érhető el” – idézte Zelenszkijt az Ukrinform.

Zelenszkij arra is figyelmeztetett, hogy Ukrajna nem tudja garantálni a világ vezetőinek biztonságát május 9-én Moszkvában.

Zelenszkij őszintén kimondta
Zelenszkij őszintén kimondta
Fotó: Ukrán Elnöki Hivatal

Az ukrán elnök szerint Oroszországnak egyértelműen jeleznie kell, hogy hajlandó valódi tűzszünetről tárgyalni.

„Most az történik, hogy május 7-ig támadnak, majd teremtenek maguknak két-három „kényelmes” napot, hogy május 11-én ismét rakétákkal lőjenek ránk. Ebben a javaslatban semmi komolyságot nem látok” – magyarázta az elnök.

Ha mégis 30 napos tűzszünetről születne döntés, az ukrán elnök szerint az ellenőrzés/betartás kérdését gyorsan rendezni kell.

„Ha megszületik egy döntés egy hónapra, vagyis ebben az időszakban nem lesz intenzív háború, bár megsértések biztosan előfordulnak majd, de az összecsapások jelenlegi mértéke nem marad fenn. Ebben az esetben nagyon gyorsan meg kell majd oldani az ellenőrzés kérdését. Az első lépés: tűzszünet. A második pedig, hogy miként lehet lezárni a háborút. Ez a két kérdés most a legfontosabb” – mondta Zelenszkij.

Az Unian hírügynökség értesülései szerint Putyin tűzszünetet hirdetett a “Nagy Honvédő Háború„ 80. évfordulója alkalmából. Putyin döntése értelmében május 7-én éjféltől május 11-én éjfélig tűzszünetet tartanak. Moszkva azonban megfenyegette Ukrajnát, hogy ha nem csatlakozik a tűzszünethez, „hatékony választ” kap. Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán hadsereg tartalékos ezredese és a vezérkar korábbi szóvivője szerint a tűzszünet célja az orosz erők átcsoportosítása és az ukrán védelmi állásokra való erőteljes csapások előkészítése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG