2p

Már az Országos Atomenergia Hivat vizsgálja Paks II. háromszázezer oldalas engedély-kérelmét.

A Paks II. Zrt. benyújtotta a két új blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak - jelentette be Süli János tárca nélküli miniszter kedden Pakson, ahol elsőként a térség polgármestereinek tartott fórumon számolt be a lépésről.

A miniszter hangsúlyozta: a dokumentáció alátámasztja, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek. A Paks II. Zrt. 2020. június 30-án, azaz ütemterv szerint nyújtotta be az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a két új paksi blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet. A dokumentáció csaknem háromszázezer oldalt tesz ki. Az OAH visszaigazolása a dokumentáció befogadásáról a fórum közben meg is érkezett, amit Süli János történelmi pillanatnak nevezett.

A paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett, hogy két, a Roszatom által kifejlesztett VVER-1200-as 3+ generációs blokk épül Pakson, a meglévő egységektől északra. Ez egy továbbfejlesztett, harmadik generációs blokktípus, amelynek tervezésekor a biztonságnövelés hangsúlyos szerepet kapott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG