1p
Majdnem feleannyira csökkent az orosz vodkaexport.

Évtizedes mélypontra esett az orosz vodka- és szeszesitalexport tavaly. Az orosz vámhatóság adataira hivatkozva a Kommerszant című orosz gazdasági lap arról számolt be, hogy tavaly 111,9 millió dollár értékben adott el külföldön Oroszország vodkát és más szeszesitalt, ami 42 százalék csökkenés 2014-hez képest.

Ők ittak eddig a legjobban

A vodkaértékesítés Oroszrszág valamennyi fontos külföldi piacán visszaesett tavaly, a leglátványosabban Ukrajnában zuhant az eladás, mintegy 70 százalékkal. Tavaly Nagy-Britannia volt az orosz vodka legfontosabb felvevőpiaca, majd Németország és Lettország következett. A Kommerszant egy orosz elemző véleménye alapján azt írta, hogy elsősorban az okozta a külföldi vodkakereslet visszaesését, hogy megromlott Oroszország kapcsolata a Nyugattal.

És ha már nem sikerül eladni, akkor legalább több marad otthon: korábban arról írtunk, hogy a munkanélküliség növekedése mellett a szeszesital-fogyasztás is emelkedett egy évvel korábban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG