3p

Ukrajna nem ismeri el a Krími hidat ért terrorakciót, a Kreml ugyanakkor Zelenszkijéket vádolja. A nap háborús összefoglalója. 

  • Ukrajna kész orosz biztonsági garanciák nélkül is meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonaegyezmény hatályát, és ezt jelezni fogja a közvetítőként eljáró ENSZ-nek és Törökországnak is - jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök afrikai újságíróknak nyilatkozva.
  • Az elmúlt egy hét alatt csaknem 18 négyzetkilométernyi területet vettek vissza az ukrán erők az ország ellen háborút folytató orosz csapatoktól a keleti és a déli országrészben - közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes hétfőn a Telegramon.
  • Anton Gerascsenko, Ukrajna belügyi miniszteri tanácsadója Twitteren közzétett egy képernyőképet a Google Mapsről, amely azt mutatja, hogy a Krímet elhagyni szándékozók forgalmi dugója elérte a 10 kilométert.
  • Kijev és Moszkva után hétfőtől az amerikai fővárosban egyeztet Matteo Maria Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar elnöke, akit Ferenc pápa az ukrán és az orosz fél közötti közvetítéssel bízott meg főleg az elhurcolt ukrán gyermekek visszajuttatása érdekében.

Romos épületek előtt egy öreg nő Orihivban 2023. július 10-én, miután orosz légitámadás érte a dél-ukrajnai Zaporizzsjai területen fekvő települést. Négy polgári személy életét vesztette, tizenegy megsebesült. Fotó: MTI/AP
Romos épületek előtt egy öreg nő Orihivban 2023. július 10-én, miután orosz légitámadás érte a dél-ukrajnai Zaporizzsjai területen fekvő települést. Négy polgári személy életét vesztette, tizenegy megsebesült. Fotó: MTI/AP

  • Határozottan elítélem Oroszország cinikus lépését, hogy az ENSZ és Törökország erőfeszítései ellenére megszünteti a fekete-tengeri gabonakezdeményezést - írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői Twitter-bejegyzésében.
  • Samantha Power, az Egyesült Államok segélyszervezeti főnöke hétfőn több mint 500 millió dollár (380 millió font) humanitárius segítségnyújtást jelentett be ukrajnai látogatása során, kifejezve „súlyos megdöbbenését” amiatt, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a fekete-tengeri gabonával kapcsolatos megállapodást lehetővé tevő paktumban.
  • Bemutatta a svéd kormány hétfőn az Ukrajna újjáépítését célzó, hatmilliárd svéd koronás (csaknem 200 milliárd forint) tervét, amely a kelet-európai ország európai uniós csatlakozását is előkészítené.
  • Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a Krími híd ellen terrortámadás történt, amelyet az ukrán különleges szolgálatok hajtottak végre - derült ki a hatóság sajtószolgálatának hétfői közleményéből.
  • Harkiv polgármestere visszautasította Oroszország azon állítását, hogy a Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Kercsi híd elleni mai támadás az ukrán „terrorizmus” cselekménye volt, és azt mondta, hogy inkább arról kell beszélni, hogy a Kreml halált és hatalmas pusztítást hozott városának.
  • Egy "rendkívüli esemény" következtében megrongálódott a Krími híd, az Ukrajnában harcoló orosz csapatok kulcsfontosságú utánpótlási vonala, egy férfi és egy nő meghalt, lányuk megsérült - közölte hétfőn Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója a Telegramon.
  • Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abból az alkalomból, hogy az ország 33 évvel ezelőtt fogadta el a szuverenitásáról szóló nyilatkozatot.
  • Az ukrán-magyar határszakaszon 7575-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7465-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. A beléptetettek közül a rendőrség 88 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért. (MTI, The Guardian).
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG