2p
Jönnek a megszorítások, ha a parlament elfogadja a legújabb csomagot.

A görög kormány és a nemzetközi hitelezők között létrejött megállapodás értelmében a jelenlegi, harmadik mentőcsomag nyáron esedékes részlete átutalásának a feltételeként újabb, 2019-ig tartó nyugdíjcsökkentést és 2020-ig tartó adóemelést kell bevezetni. A segélycsomag esedékes részlete nélkül Görögország nem lesz képes teljesíteni a nyáron esedékes törlesztéseit.

Recesszióban a gazdaságA görög statisztikai hivatal hétfőn kiadott előzetes adatai szerint az első negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, éves bázison pedig 0,5 százalékkal esett vissza. Mivel a GDP az előző, 2016 negyedik negyedévben is csökkent mind negyedéves, mind éves bázison, a görög gazdaság technikai értelemben recesszióba került. További részletek >>>>

A jelenlegi, három éves futamidejű segélycsomag 2018-ban jár le. A csomag 86 milliárd eurós keretösszegéből eddig 31,7 milliárd eurót utaltak át a hitelezők. 

Görögország 2010 óta működik nemzetközi hitelezői támogatással. A három mentőcsomag feltételeként megszabott szerkezeti reformok javítottak ugyan a görög költségvetés helyzetén, a megkövetelt megszorítások miatt azonban a szegénységi küszöb alatt élők aránya 35 százalékra emelkedett az országban, szemben a 24 százalékos uniós átlaggal. 

Az új megszorítási csomag elleni tiltakozásul a görög szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek szerdára. "A kormány azokat a megszorításokat vezeti be, amelyek ellen korábban tiltakozott. Mindenben megadta magát" - nyilatkozta Jánisz Panagopulosz a legnagyobb görög szakszervezet, a GSEE vezetője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG